Az MSZP a náci rendezvény betiltását kéri

Az MSZP arra kéri a rendőrséget, hogy határozottan lépjen fel és ne engedélyezze a Budapestre tervezett neonáci rendezvény megtartását - közölte Bárándy Gergely országgyűlési képviselő kedden telefonos tájékoztatójában.

A szocialisták azt kérik, a rendőrség vizsgálja meg, hogy erre milyen lehetőségei vannak. Az MSZP úgy gondolja - többi között hivatkozva Valki László nemzetközi jogász álláspontjára is -, hogy a nemzetközi egyezmények alapján a jogalkalmazónak lehetősége van megtiltani a fasiszta jellegű megmozdulásokat - mondta Bárándy Gergely.

A szocialista politikus szerint a rendőrség akkor jár el helyesen, ha nem átlátszó - például közlekedési - okokból, hanem a nemzetközi jogi kötelezettségekre hivatkozva nem engedélyezi a rendezvény megtartását.

Bárándy Gergely elmondta, minden politikai párt egyértelmű és gyors elhatárolódását várják "az aljas náci tömeggyilkosok egyikéről rendezendő felvonulás kapcsán". Nem olyat, amit a fideszes Kontrát Károly tett.

Az Országgyűlés rendészeti bizottságának ellenzéki tagja kedden azt közölte, hogy a Fidesz kormányzása alatt egyetlen ilyen rendezvényt sem lehetett megtartani, és a jövőben sem kerülhet erre sor. A Fidesz szerint Magyarországon eddig kizárólag szocialista kormányok idején volt látványos neonáci felvonulás.

A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy Rudolf Hess halálának évfordulója alkalmából az NS Front elnevezésű magyar nemzetiszocialista tömörülés augusztus 15-re a fővárosba szervez megemlékezést, amelyre külföldi résztvevőket is várnak.

Valki László nemzetközi jogász szerint egy Rudolf Hessről megemlékező felvonulás csak fasiszta rendezvény lehet, ezt pedig egyértelműen tiltják azok a nemzetközi normák, amelyeket Magyarország is elfogadott.

A szakértő az MTI-nek elmondta, a Rómában 1950-ben elfogadott európai emberi jogi egyezmény és az 1966-os New York-i polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya ugyan egyaránt kimondja a szólás és gyülekezés szabadságát, azonban mindkét egyezmény rögzíti azt is, hogy ezeket az állam korlátozhatja a nemzetbiztonság, a közbiztonság, illetve mások jogainak és érdekeinek védelme céljából.

Mint ismertette, az 1947-es párizsi békeszerződés tudomásul veszi, hogy Magyarország felszámolta a fasiszta jellegű szervezeteket, és minden más olyan szervezetet, amely ellenséges propagandát folytat a szövetséges államokkal szemben. A szerződés rögzíti azt is, hogy Magyarország a jövőben sem engedheti meg az ilyen szervezetek működését, melyek célja megfosztani a népet demokratikus jogaitól.

A jogász szerint a magyar állam, amely részese ezeknek az egyezményeknek, az azokban foglalt megszorításokat a rendszerváltozáskor nem ültette át tökéletesen a belső jogba, és így a jogalkalmazók, a rendőrség, a bíróság sem szerezhet azoknak könnyen érvényt.

Pedig a párizsi békeszerződés alapján ma egyértelműen van alapja a határozott hatósági fellépésnek a fasiszta, vagy fasiszta jellegű megmozdulásokkal szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.