Az MSZP a közterületi hirdetési piac 'elfoglalásáról'

Az állami vállalatok hirdetési politikájának felülvizsgálatát szorgalmazza az MSZP, mert a szocialisták szerint azok a közterületi hirdetési piacon is "számolatlanul döntik" a pénzt a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó cégekbe.

Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes szerdán sajtótájékoztatón elmondta: az érdekkör, amely az építőiparban "csillagászati összegű" állami-önkormányzati megrendelésekhez jutott az elmúlt két évben, a hirdetési piacon is milliárdos nyereséget gyűjtött be.

A szocialista képviselő szerint mindez elsősorban azért aggályos, mert megrendeléseik nagy része állami - nem egyszer monopolhelyzetű - vállalatoktól és szervezetektől érkezik.

Példaként hozta, hogy az Agrármarketing Centrum 2010-ben majdnem annyit költött közterületi hirdetésekre, mint 2002 és 2009 között összesen, tavaly pedig megduplázta ezt az összeget. Megemlítette, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a kormányváltás óta 671 millió forintot fordított reklámra, s ennek több mint 90 százalékát óriásplakátra, illetve city light hirdetésekre. Az állami cég csaknem félmilliárd forintot hagyott a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimont Kft.-nél; ugyanez a cég 825 milliós megrendelést kapott a Szerencsejáték Zrt.-től is - sorolta.

Lukács Zoltán megemlítette azt is, hogy a 2010 előtt közterületen alig hirdető Magyar Posta Zrt. is csak Simicska- és Nyerges-érdekeltségeknél helyezte el megrendeléseit, mint ahogy a Publimontnál kötött ki a plakátkampányra korábban nem költő Magyar Villamos Művek hirdetéseinek többsége is.

A szocialista politikus szerint mindez szükségessé teszi, hogy kivizsgálják az állami vállalatok hirdetési gyakorlatát, amelyet az MSZP pazarlónak ítél. "Az állami cégek vezetőit pedig felhívjuk, hogy fejezzék be ezt az értelmetlen pénzszórást. (...) Minden forintról el fogjuk őket számoltatni" - jelentette ki.

Az MSZP-frakció helyettes vezetője szerint a közterületi hirdetési piac "elfoglalása" azt is célozhatja, hogy a következő választási kampányban csak azok a politikai erők helyezhessék el reklámjaikat, amelyeknek ez a Fidesz-közeli érdekkör "megengedi", ami a választás tisztaságát veszélyezteti.

Lukács Zoltán egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem foglalkozik azzal, hogy a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége tiltakozott egy közleménye miatt, amelyben felháborodásának adott hangot azért, hogy a Népszava közölte a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt. hirdetését.

Mint mondta, fenntartja véleményét, az említett újságíró-szervezetet pedig elfogultnak tartja. A politikus múlt heti közleményében azt írta: egy magát szociáldemokratának valló lap "semmiképp sem vállalhat közösséget fideszes oligarchák cégeivel".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.