Az MDF-ben liberalizálódnak a kisgazdák

Három párthoz tartoznak azok az országgyűlési képviselő-jelöltek, akik az MDF színeiben indulnak Veszprém megyében az áprilisi parlamenti választásokon.

Az MDF, az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt alkot választási szövetséget Veszprém megyében - mondta Kuti Csaba, az MDF megyei választmányának elnöke, a jelöltjeiket bemutató keddi sajtótájékoztatón. A megye hét választókerületéből négyben indul MDF-es jelölt, kettőben SZDSZ-tag, egyben pedig a Független Kisgazdapárt megyei elnöke vállalta az MDF-es színekben való megmérettetést.

A pápai választókerületben Farkas Bertalan egykori űrhajós indult volna, ám sajnálatukra nemrég visszalépett. "Számomra nem egészen megértett vagy tényleg követhető indokok alapján úgy döntött, hogy a korábbi ígéretétől eltérően, visszalép".

Az MDF megyei elnöke elmondta: várják mindazokat a támogatókat, akik a párt miniszterelnök-jelöltjének, Bokros Lajosnak a programját elfogadják és azt támogatni hajlandók.

Molnár Margit, az SZDSZ országos ügyvivője, Veszprém megyei elnöke közölte: "igen nagy többséggel" elfogadták az MDF-fel való választási együttműködést, közös miniszterelnök-jelöltjüknek pedig Bokros Lajost. "Korrekt tárgyalások során" a megyék közül szinte elsőként hozták létre Veszprémben az együttműködési megállapodást. A két SZDSZ-tag jelölt neve után mindkét párt (MDF-SZDSZ) neve szerepel majd a szavazólapon. Választási megállapodásuk lényege, hogy az SZDSZ önállóan nem állít országos és területi listát, hanem az SZDSZ-esek az MDF-listán fognak indulni, s így az ő töredék szavazataik az MDF-listára kerülnek.

A két párt jelöltjei mellett bemutatkozott a szintén az MDF színeiben, a Tapolca-Sümeg választókerületben induló Rátosi Ferenc, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke, aki nyolc éven át volt (1998-2006) Sümeg polgármestere. Hangsúlyozta, a szavazólapon a neve után az MDF-FKGP pártnevek szerepelnek majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.