Az LMP üdvözli Fellegi "üdítő őszinteségét"
Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy a brit hetilap, az Economist véleményblogja - magyar hírportálok ismertetése szerint - azt írta: az egyik magyar miniszter egy protokollvacsorán a desszertnél vulgáris kifejezést használva azt mondta a külföldi újságíróknak, hogy elrontották a médiatörvényt.
Az LMP "Elk**tuk 2011 - végre egy kis őszinteség!" című közleményében azt írta: a Fellegi Tamás által használt erős kifejezés korántsem túlzó, a jövőre nézve ugyanakkor azt tartanánk kívánatosnak, hogy a kormány tagjai ne csak hasonló helyzetekben és külföldi újságírókkal beszéljenek ehhez hasonló nyíltsággal, a párt szerint ugyanis ezt a "kitüntetett bánásmódot" a hazai sajtó és a magyar választók is megérdemlik.
A Lehet Más a Politika bízik abban, hogy a fejlesztési miniszter "belátása és őszintesége másokat is magával ragad", és a kormánypártok képviselői is támogatni fogják az LMP kezdeményezését a rendkívüli parlamenti ülésnap összehívására, ahol a médiatörvény legkritikusabb rendelkezéseinek módosítását várják az Országgyűléstől.