Az LMP üdvözli a Réthelyi-Balog cserét

Valóságtól elrugaszkodott fikció - így jellemezte az LMP szakpolitikusa a Széll Kálmán Terv 2.0 oktatással foglalkozó fejezeteit. Az ellenzéki párt ugyanakkor bízik abban, hogy a Réthelyi Miklóst váltó Balog Zoltán a "sarkára áll", és az oktatás vagy a társadalmi felemelkedés kérdéseiben a kormány politikáján belül is meghatározó álláspontot fog képviselni.

Az LMP szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 oktatási része "valóságtól elrugaszkodott fikció", amely súlyos ellentmondásokat tartalmaz - jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.

Az ellenzéki képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a terv az oktatás felemeléséről beszél, miközben "2010-ig a GDP 13 százalékát vonták ki" onnan és "további megszorításokra" lehet számítani.

A politikus hangsúlyozta, hogy a dokumentum a hátrányos helyzetűek felemelését határozza meg célként, miközben a közoktatási törvényben szerepel a Híd program, amely - Osztolykán Ágnes véleménye szerint - "nagyon komoly szegregációs elem". Hozzátette, hogy a Nemzeti alaptanterv is "keretek közé szorítja" a tanárokat, akik így csak nehezen tudják megjeleníteni azokat a saját módszereiket, amelyekkel valóban képesek lennének a hátrányos helyzetű fiatalokon segíteni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezetben szerepel az iskolai lemorzsolódás csökkentése, illetve megállítása, miközben "mindannyian tudjuk ebben az országban, hogy ez a kormány volt az, amely 16 évre szállította le a tankötelezettségi korhatárt, munkanélküli fiatalok tömegét eresztve ezzel az utcára". Az LMP-s képviselő azt is hangsúlyozta, hogy ma rendkívül nehéz minőségi tudás nélkül munkát találni, miközben a szakképzés időtartamát az arról szóló törvény három évre szűkíti le.

Kitért arra is, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 egyes részeiben a felsőoktatás bővítéséről beszél, miközben a "keretszámok csökkentek", később viszont az anyagban leírják, hogy 30 milliárd forintot fognak kivonni az oktatási ágazatból.

Az LMP üdvözli, hogy az oktatást is felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén csere történt, mert eddig azt látták, hogy a Nefmi mamuttárcaként működött, és kevés ügyben képviselt markáns álláspontot - válaszolta Osztolykán Ágnes egy kérdésre. Hozzátette, bíznak abban, hogy a Réthelyi Miklóst váltó Balog Zoltán a "sarkára áll", és az oktatás vagy a társadalmi felemelkedés kérdéseiben a kormány politikáján belül is meghatározó álláspontot fog képviselni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.