Megvannak az ellenzéki tárgyalások keretei

„Megállapodtunk mindenben, január másodikán kezdődhetnek a tárgyalások” - így kommentálta lapunknak az első, technikai jellegű egyeztetést a demokratikus ellenzéki erők között Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója.

Emlékezetes, Mesterházy Attila szocialista pártelnök még november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel.

A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot keresték meg. 

Az első, szakpolitikai kérdéseket is érintő egyeztetésre január másodikán kerül sor, ennek technikai megbeszélése zajlott vasárnap délelőtt a Pallas Páholyban. A Népszabadság információi szerint korábban felmerült, hogy az ellenzéki tanácskozásoknak legyen a budai Nagy Imre Emlékház a helyszíne, erre azonban az emlékház részéről állítólag nem voltak fogadókészek. Az MSZP a párt parlamenti frakcióirodáját javasolta a január másodikai egyeztetés otthonául, de a többi szereplő pártsemleges helyet szeretett volna: így esett a választás végül az Andrássy úti Pallas Páholyra. A meghívó felet, vagyis a szocialistákat Tóbiás József, Bárándy Gergely, Harangozó Tamás és a pártelnök kabinetfőnöke, Szakács László képviselte.

Az első – január másodikán kezdődő – tárgyaláson a jogállamiság preparációja, az alkotmányosság és a demokrácia témaköre lesz napirenden. Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke (az Együtt 2014 delegációjának egyik vezetője) a Népszabadságnak azt mondta: fontos volt, hogy még a január másodikai találkozó előtt legyen egy technikai jellegű előkészítés.

A felek megállapodtak abban, hogy az első ülést – kezdeményezőként - az MSZP vezeti, de miután a közjogi kérdést nem lehet egyetlen tárgyalási nap alatt végigbeszélni, így az elnöki szerepet később rotációban látják majd el a résztvevők. Megállapodtak abban is, hogy ha az elkövetkező hetekben olyan párt vagy társadalmi szervezet – amelynek közhatalmi ambíciója van, vagyis indulni kíván a következő választáson – bejelentkezik a tárgyalásokra, úgy az (az asztalnál ülők egyetértése mellett) csatlakozhat az egyeztetésekhez. Szintén megállapodtak abban, hogy a tárgyalások bár zárt ajtók mögött zajlanak majd, arról minden esetben írásos feljegyzés készül, az eredményekről pedig – ahogyan már a technikai előkészítésről is – értesítést kapnak azok is, akik a meghívás ellenére nem voltak jelen; ez a 4K!-ra, illetve az LMP-re vonatkozik.

Úgy tudjuk, hogy érdemben egyetlen olyan pont volt, ahol kiemelésre érdemes különbség mutatkozott a felek között: az Együtt 2014 ugyanis – más résztvevőkkel ellentétben – azt az álláspontot képviselte, hogy mindaddig, amíg a közjogi kérdésekben nem születik egységes megállapodás, addig a további szakpolitikai kérdésekben nem lehet folytatni az egyeztetéseket. Ehhez kapcsolódik, hogy technikai értelemben hivatalos meghívót a felek csak a január másodikán kezdődő, közjogi kérdéseket tárgyaló tanácskozásra kaptak, az MSZP által – forrásaink szerint – január nyolcadikára tervezett gazdaságpolitikai egyeztetésre azonban még nem.

Az ellenzéki kezdeményezésen a 4K! és a Lehet Más a Politika nem vett és a jövőben sem vesz részt. Pontosabban az LMP nem fog, mert a kérdésről az országos választmány még nem foglalt állást (január másodikáig pedig nem ülésezik a testület), a 4K! pedig egyelőre még kivár. Istváffy András, a 4K! szervezője a Népszabadság kérdésére azt mondta: a vasárnapi technikai egyeztetésen azért nem vettek részt, mert arra nem kaptak meghívást. A januári tárgyalás kapcsán pedig azt mondta: december óta várják a választ Mesterházy Attila pártelnöktől arra, hogy mit gondol az MSZP a „két választás”-koncepcióról, vagyis, hogy az alkotmányozás után készek-e feloszlatni a parlamentet és szabad, tisztességes választásokat tartani. „Még várjuk az MSZP válaszát. Addig nem tudjuk, miről kellene egyáltalán tárgyalni” - tette hozzá lapunknak Istvánffy András.

Ehhez kapcsolódik még, hogy lapunk értesülései szerint Schiffer András LMP-frakcióvezető a napokban visszavonta az ökopárt országos választmányhoz benyújtott egyik indítványát, amely az alkotmányosság visszaállításának lehetséges megoldásairól szóló egyeztetést érintette volna a szocialistákkal. (Ez az alapvető témája az ellenzéki egyeztetésnek is.) Schiffer kérdésünkre válaszolva elmondta: szó sincs arról, hogy az ügy lekerült volna ezzel a napirendről, vagy – ahogyan ezt néhány forrásunk feltételezte – a választmány néhány tagja harcosan ellenezte volna az MSZP-vel való bármilyen egyeztetést.

A frakcióvezető hangsúlyozta: az alkotmányosság helyreállítása érdekében szükséges együttműködést mielőbb újra napirendre veszik az LMP-ben. Schiffer korábban több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy elsőként az MSZP-vel kell tárgyalásokat kezdeményezni a kérdésben és megállapodni a két párt között meglévő azonosságokban. „Meg kell várni, hogy alakulnak a politikai folyamatok a következő két évben. És akik olyan szereplők, hogy beleszólhatnak egy következő kétharmad kialakításába, ami az alkotmányosság helyreállításához szükséges, azokkal mind szóba kell állni” - fogalmazott ezzel kapcsolatban legutóbb az ATV egyik műsorában.

Úgy tudjuk, a mostani ellenzéki egyeztetésen elhangzott, hogy mind a 4K!, mind pedig az LMP megkapta a szükséges meghívót, de egyikük sem jelezte részvételét, amelyet némi értetlenséggel fogadtak a felek, épp a korábban idézett nyilatkozatok miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.