Az LMP szerint a Médiatanács nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll

Az LMP szerint a médiatanács kedden \\\"gyalázatos\\\" döntést hozott, amikor elvette a Klubrádió fővárosi frekvenciáját – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a testület \\\"nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll\\\".

A képviselő annak a véleménynek is hangot adott, amelyik szerint semmi nem indokolja, hogy \\\"Magyarország leghallgatottabb közéleti rádiója\\\" elveszítse a legfontosabb frekvenciáját. A politikus hangsúlyozta, hogy a döntést \\\"kizárólag a Fidesz és a Fidesz nomenklatúrájához tartozó gazdasági háttércsoportok érdeke\\\" határozta meg.

Karácsony Gergely arra is utalt, hogy a Klubrádió \\\"egyértelműen jogsértő módon\\\", már egy másik frekvenciát is elveszített. Ezt azzal magyarázta, hogy a csatornának korábban az ORTT ígért egy másik frekvenciát, de azt az új, \\\"csak fideszes tagokból álló\\\" médiatanács \\\"teljesen mondvacsinált\\\" indokokkal elvette.

A kormány gyengeségét mutatja, hogy képtelen tolerálni az ellenzéki véleményeket – mondta a képviselő. \\\"Nyilván a Fidesz pontosan tudja, hogy leginkább az állampolgároktól van félnivalója és a magyar állampolgárok azok, akiknél most (…) kihúzták a gyufát\\\" – tette hozzá.

A frakcióvezető-helyettes azt is hangsúlyozta, hogy a médiatanács keddi határozata mindenki számára világossá teszi, hogy a médiatörvény még az Alkotmánybíróság által megsemmisített passzusok nélkül is súlyosan veszélyezteti a sajtószabadságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.