Az LMP reméli, hogy más ügyekben is lesz nyomozás Kocsis ellen

Az LMP reméli, hogy a Kocsis István ellen folytatott nyomozás nem csak a sajtóban említett két ügyre, hanem a Magyar Villamos Művek (MVM) "szállodabizniszeire" is kiterjed majd - mondta az Schiffer András.

A frakcióvezető üdvözölte, hogy a BKV vezérigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki kedden, mert mint mondta, ezek szerint nincsenek érinthetetlen emberek, még a gazdasági felsővezetők között sem.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója - aki a kihallgatásáról maga tájékoztatta az MTI-t - a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be
Reviczky Zsolt 2010.01.16. Digitális BKV sztrájk egyeztető tárgyalások Kocsis István BKV vezérigazgatója, sajtótájékoztatót tart

A politikus egyúttal emlékeztetett az Index 2009-es cikkeire is, amely szerint az MVM egyik leányvállalata nagyjából egymilliárd forintért vett bérbe egy "Mrs. István Kocsis" tulajdonában álló, offshore hátterű cégtől egy horvátországi ingatlant.

Schiffer András hozzátette, hogy az LMP 2009 augusztusában, még parlamenten kívüli pártként fordult az MVM-hez, hogy adja ki a 2008-2009-ben készült, az úgynevezett offshore- és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket és ezek költségét. Az MVM azonban a kérést üzleti titokra hivatkozva megtagadta. Idén tavasszal a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen a kért iratok kiadására kötelezte a céget. A frakcióvezető közlése szerint ezekből viszont lényegi elemeket kihúztak, így a párt jelenleg azt szeretné elérni, ha ezek a részek is nyilvánosságra kerülnének.

Kocsis Istvánt kedden különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Mint az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában elhangzott, Kocsis Istvánt két ügylet miatt különösen jelentős, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. Az egyik egy 2007-es szerződés, amely alapján egy ciprusi offshore-cég befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízást. A szerződésből semmi nem teljesült. A másik ügylet 2008-ban, egy Milánóban bejegyzett kft.-nek nyújtott kölcsön, amit az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint Kocsis István mindkét szerződést az MVM igazgatóságának megkerülésével kötötte meg. A rendőrség szerint a két ügylet a cégnek legalább kétmilliárd forint kárt okozott - hangzott el.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója - aki a kihallgatásáról maga tájékoztatta az MTI-t - a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.