Kivizsgáltatnák a gyöngyöspatai felvételt

Az LMP arra szólította fel a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg az Atv.hu-n csütörtökön nyilvánosságra hozott, Juhász Oszkár gyöngyöspatai polgármesternek tulajdonított hangfelvételt. Az MSZP a nemzetbiztonsági bizottságot hívatná össze.

A Lehet Más a Politika is támogatja a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását, mert véleményük szerint a felvételen hallható kijelentések nemzetbiztonsági kérdésként is kezelendők – mondta Mile Lajos LMP-képviselő. Emellett arra szólította fel Vona Gábor frakcióvezető-pártelnököt, illetve a Jobbik vezetőit, hogy tartalmilag reagáljanak a hangfelvételen elhangzottakra.

Az Atv. hu egy birtokába került, 2011 májusában készült hangfelvétel alapján azt írta: Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, egy magát a Jobbik országos vezetősége által kinevezett kampányfőnökként meghatározó férfi, valamint két, feltehetőleg a Magyar Gárda utódszervezetéhez, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozó polgárőr egy hosszú beszélgetésen "gondolta végig egy előbb-utóbb bekövetkező polgárháború kimenetelét".

Mile Lajos úgy minősített, hogy a felvételen hallható megnyilvánulás „a magyar közélet alja. Ennél rémségesebb kijelentéseket nagyon régen lehetett olvasni” – mondta. A politikus hozzátette, a helyzetet az teszi igazán drámaivá, hogy „nem egy megbomlott elme hagymázas vízióiról van szó”, hanem egy parlamenti párt polgármesteréről. Kérdésre válaszolva azt mondta, a politikai életben sem maradhat következmények nélkül, ha egy párt vezetése nem határolódik el az ilyen kijelentésektől, vagy azonosul azokkal. Felhívta a figyelmet arra is, hogy meg kell várni a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálatát, mert azt követően mondható meg, hogy milyen eljárások indíthatóak az ügyben.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, első körben Polt Péterhez fordulnak, hogy vizsgálja meg az ügyet, de ha indokoltnak látják, akkor készek arra, hogy feljelentést tegyenek.

Mesterházy Attila MSZP-elnök csütörtökön jelentette be, hogy mivel a hangfelvételen elhangzó mondatok kimerítik a büntető törvénykönyv legsúlyosabb bűncselekményeinek egyikét, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekvést, ezért azt kérte a nemzetbiztonsági bizottság elnökétől, a szocialista Molnár Zsolttól, hogy a lehető legrövidebb időn belül hívja össze a testület ülését, és vegyék napirendre a kérdést.

Az MSZP elnöke szerint a bizottságnak meg kell tárgyalnia, hogy milyen szervezkedés történik az alkotmányos rend megdöntésére, milyen külföldi forrásokból finanszírozzák az erre való felkészülést, és egy politikai pártnak vagy bármely szervének van-e köze ahhoz, hogy embereket képezzenek ki és szereljenek fel "egy vizionált polgárháborús helyzet megnyerésére". Azt is meg kell vizsgálni: milyen törekvés történik arra, hogy a Magyar Honvédség állományában vezető beosztást betöltő tisztek között befolyást szerezzenek, hogy egy vizionált polgárháborús helyzetben a honvédség ne esküje szerint, hanem a Jobbik pártpolitikai érdekei alapján járjon el – tette hozzá Mesterházy Attila, aki szerint a bizottsági ülést "egészen biztosan" össze fogják hívni ebben az ügyben.

Mesterházy Attila a hangfelvétel kapcsán több kérdésre is választ vár Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől. Egyrészt arra, hogy Vona Gábor egyetért-e a gyöngyöspatai polgármester állításával, hogy Magyarországon polgárháborúval kell megdönteni az alkotmányos rendet, valamint azzal, ahogyan a hangfelvételen a zsidóságról és a cigányságról úgy beszélnek, mint arról a "fajtáról", amit "le kell darálni minél gyorsabban", és velük szemben brutális módon kell fellépni – sorolta a kérdéseket Mesterházy Attila.

A szocialista politikus szerint Vona Gábornak választ kell adnia arra is, hogy milyen "militáris felkészülést csinál, irányít és szervez a Jobbik", hiszen – folytatta – a hangfelvétel szerint elhangzik, hogy még nincs elég személyi állomány és technikai felszereltség egy "polgárháború" megnyeréséhez.

Az MSZP emellett arra is kíváncsi, hogy milyen külföldi országokból számít pénzre a Jobbik a politikai és egyéb más tevékenységéhez, hiszen – mondta az MSZP elnöke – ez is állításként hangzik el a hangfelvételen.

Az MTI kérdésére, hogy az MSZP tesz-e feljelentést az ügyben, Mesterházy Attila azt válaszolta: a Nemzetbiztonsági bizottság ülésére meghívást kaphat, mint fogalmazott – az Alkotmányvédelmi vagy "Államvédelmi Hivatal" –, nekik van jogosultságuk, hogy operatív eszközökkel is megvizsgálják az ügyet, és ha szükséges, akkor hivatalból kell hogy megindítsák a szükséges eljárásokat. Hozzátette: az ügy annál komolyabb, hogy most politikai PR-ból gyorsan az ügyészséghez forduljanak, inkább azt szeretnék, ha minden demokratikus parlamenti párt részt venne a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén, és komolyabban megvizsgálnák az ügyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.