Az LMP az alkotmányban korlátozná a miniszterelnök túlhatalmát

Nincs alkotmányozási kényszer - állítja az LMP frakcióvezetője -, de az alaptörvény átfogó felülvizsgálatát maga is szükségesnek tartja. A párt - amely a szocialistákkal együtt kivonult az alkotmány-előkészítő bizottságból - ennek jegyében áll majd elő a saját alkotmánykoncepciójával.

Csütörtökön mutatja be az LMP azt a párt által készített alkotmánykoncepciót, amelyben többek között megerősíteni kezdeményezik a "túlzott miniszterelnöki hatalmat korlátozó ellensúlyokat". Ennek részeként markánsan növelnék az Alkotmánybíróság jogköreit is - mondta az MTI-nek kedden a párt frakcióvezetője.

Schiffer András a közel 40 oldalas javaslatcsomag kapcsán hangsúlyozta, hogy az LMP szerint nincs alkotmányozási kényszer, nincs szükség arra, hogy új alaptörvényt alkosson a parlament. Hozzátette, hogy az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján viszont szükség van átfogó módosításokra, ezekkel meglátásuk szerint orvosolhatóak a problémák.

Leszögezte, hogy saját koncepciójuk több ponton is érvényesíteni kívánja a fenntarthatósági elveket és a jövő nemzedékek szempontjait. Emellett az elképzelés több fejezete is foglalkozik az állampolgári, társadalmi részvétel jogával és elveivel, valamint az ezekhez kapcsolódó közjogi következményekkel.

Kiemelte, hogy az LMP az alkotmányban korlátozná a "túlzott miniszterelnöki hatalmat". Ennek eszközeként megnövelnék az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét, az Országgyűlés ellenőrző szerepét és további funkciókat kapna a köztársasági elnök. Az LMP azt is szeretné, ha a képviselői mentelmi ügyek esetében az Ab-nek felülvizsgálati jogkört adnának.

Schiffer András kitért arra is, hogy lesz alternatívájuk a kereszténydemokrata Salamon László által beterjesztett úgynevezett "Őszöd-klauzulával" kapcsolatban. Salamon László javaslata arról szólt, hogy a köztársasági elnök jogosult lenne a parlament feloszlatására, ha az súlyos bizalomvesztés okán előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálná. Az LMP - mint a frakcióvezető elmondta - másban látja a megoldást, mert érzékelik a 2006 ősze után megjelent morális problémát, ugyanakkor nem szeretnék, ha Magyarország egy prezidenciális vagy félprezidenciális rendszer irányába mozdulna el.

A koncepcióban érvényesítenék azt az elvet is, amelyik a független intézmények esetében kizárná az újraválaszthatóságot, míg minden más közjogi pozíciónál korlátozná azok betöltésének lehetőségét. Az MTI kérdésére azt mondta, felmerült, hogy az utóbbi korlátozás vonatkozzon a kormányfői és a képviselői tisztségekre is.

A javaslatcsomagban megállapításokat tesznek az ökoszociális piacgazdaságról is.

A frakcióvezető elmondta, hogy a koncepciót szeretnék a saját választóikkal megismertetni, de azt remélik, hogy azt az új alkotmány előkészítői is figyelembe veszik az abban foglaltakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.