Az Index munkatársai Mészáros Zsófit választották főnöküknek

2011. október 1-jétől Mészáros Zsófi veszi át az Index főszerkesztői posztját.

A távozó Uj Péter eddigi helyettese 2000 óta dolgozik az Indexnél, 2002-től a politika rovat vezetője, 2006 óta főszerkesztő-helyettes. Az Index rövid közleménye szerint szerkesztőségi szavazáson a lap munkatársainak elsöprő többsége támogatásáról biztosította Mészáros Zsófit.

Az új főszerkesztő szándéka, hogy az Index – több mint tízéves hagyományához hűen – továbbra is független, kritikus és szórakoztató újság legyen. Az Index hétköznap átlagosan hétszázezer egyedi látogatót és közel másfél millió látogatást ért el az elmúlt héten a Webaudit adatai szerint.

Mészáros Zsófi kinevezésével a legfontosabb magyar sajtótermékeknél dolgozó kevés vezető beosztású nő egyike lett. Jelenleg más jelentős hírportál és napilap főszerkesztői székében nem ül nő, a televíziók közül pedig egyedül az ATV-nél dolgozik hírműsoroknál női főszerkesztő, Kálmán Olga személyében.

Szeptember elején derült ki, hogy a hónap végével távozik Uj Péter az Index főszerkesztői székéből, de az Index.hu Zrt. igazgatóságának tagja marad. A szerkesztőséget akkor arról tájékoztatta, hogy "eljött az a pillanat, amire nem hogy nem vártam soha, de igazán még fogadni sem mertem volna rá, hogy eljön valaha: távozom az Index szerkesztőségéből". A távozás okáról annyit írt: csak. Hozzátette: "Közismerten vonzódom az új kihívásokhoz, már pendelyes koromban is új kihívásokkal játszottam a porban. Az óvodában új kihívás volt a jelem. Ellenben a régi kihívásokat nem állhatom. A régi kihívások már egyszerűen nem jelentenek kihívást. Ezért ideje újakat keresni".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.