Élete minden pillanatában megmutatja, milyen az igazi rabbi, hogyan kell viszonyulni zsidósághoz és nem zsidósághoz – mondja róla egyik tanítványa, a rabbik fiatal nemzedékéhez tartozó Verő Tamás.

Schweitzer József

Schweitzer József Veszprémben született, de az elemi iskolát már Budapesten kezdte. Édesanyját nagyon korán elvesztette. Rabbi nagyapja zsidó tudományokra és héber nyelvre tanította, jogász apja, aki az 1848-as szabadságharc lelkes híve volt, a magyar történelemmel és irodalommal ismertette meg.

Pályaválasztásáról korábban így nyilatkozott lapunknak: „Vallásos nevelést kaptam, én ebbe születtem bele. Számomra az volt a természetes állapot, hogy a zsidó vallás előírásai szerint éljük az életünket. Édesapám úgy látta jónak, ha rabbi leszek, és bennem fel se merült, hogy ne az legyek.”

Csakhogy a jogfosztó rendeletek és törvények sora, a világháború és a vészkorszak egy időre közbeszólt. A nyilas hatalomátvétel után bujkálni próbált, de elfogták, és a „gyűjtőhelyként” működő Dohány utcai zsinagógába vitték. Majd egy munkaszolgálatos századdal a Dunántúlra került. A parancsnok rendes ember volt, megengedte, hogy néhány társával hazamenjen téli ruháért – tudva, nem fognak visszatérni.

Schweitzer József aztán egy „védett házban” keresett menedéket. Csodával határos módon túlélte az üldöztetést, de rokonságának nagy része odaveszett. Hozzátartozói közül többen a munkaszolgálat során pusztultak el, másokat a nyilasok öltek meg. Édesapját Újpestről hurcolták el Auschwitzba.

A háború után Pécsre költözött, rabbiként több mint harminc évig teljesített szolgálatot a baranyai megyeszékhelyen. Itt ismerte meg feleségét, akitől két gyereke született. Pécs után újra Budapest következett: országos főrabbiként, a rabbiképző vezetőjeként ment nyugdíjba.

Az elcsépelt kifejezés, hogy „köztiszteletnek örvendő személyiség”, Schweitzer József esetében valóságos tartalommal bír. Ennek bizonyítéka, hogy amikor idén nyáron antiszemita inzultus érte a nyílt utcán, az országban hatalmas volt a felháborodás: bal- és jobboldali politikusok, civil szervezetek, keresztény egyházi vezetők egyaránt tiltakoztak. Áder János köztársasági elnök nem elégedett meg közlemény kiadásával, a lakásán is meglátogatta az idős főrabbit.

Schweitzer József rengeteget tett a zsidó-keresztény kapcsolatok ápolásáért. Sok alkalommal szerepelt együtt Iványi Gábor lelkésszel, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjével, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal vagy éppen Erdő Péter bíborossal, a katolikus püspöki kar elnökével. Csak egyetlen példa: Erdő Péter és Schweitzer József ebben az évben közösen lépett emelvényre a holokauszt áldozataira emlékező budapesti rendezvényen, az Élet Menetén.

A főrabbit a Károli Gáspár Református Egyetemen díszdoktorrá avatták, Veszprémnek és Budapestnek is a díszpolgára. A teljesség igényével aligha lehet felsorolni rangos kitüntetéseit és tudományos elismeréseit.

A tavaly megítélt Magyar Örökség-díjat azonban visszautasította. Történt ugyanis, hogy a bírálóbizottság elégedetlen volt Komoróczy Géza professzor méltatásával, és mást kért fel a laudáció megtartására. Schweitzer József szolidaritást vállalt Komoróczy Gézával, akihez évtizedes barátság fűzi, és úgy döntött: ilyen előzmények után eltekint a díj átvételétől.

Komoróczy Géza laudációja, amely „egész Magyarország zsidó centrumának” nevezi Schweitzer Józsefet, végül az Élet és Irodalomban jelent meg. Ebből idézünk: „Nehéz másképpen mondani, Schweitzer József egyszerre zsidó, része az Izraelben és szerte a világon diaszpórában élő zsidó népnek, éli a zsidó népiséget; és magyar, akit rokonai, barátai, tanítványai Magyarországhoz kötnek, ehhez a nagyszerű, minden elismerést megérdemlő, de az újra meg újra feltámadó idegengyűlölet és zsidóellenes uszítás miatt a legkeményebb bírálatot maga ellen kihívó országhoz”.