Az idén nyolcezer adóst menthet meg a Nemzeti Eszközkezelő

Kizárólag gyermekes, lakásfenntartási támogatásban részesülő családok számíthatnak arra, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. megvásárolja a hitellel terhelt ingatlanukat. Az eszközkezelő az idén nyolcezer lakást vehet.

Havonta 1500, idén összesen nyolcezer, jövőre hétezer, míg 2014-ben tízezer lakást vásárolhat meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Ha a felajánlott lakások száma ennél több, sorrend alapján döntenek a vásárlásról - egyebek mellett ezt tartalmazza a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent, szerdától hatályos kormányrendelet.

A sorrendbe állításnál szempont a háztartásban élő, családi pótlékra jogosult gyerekek száma, a közös háztartásban élők száma, továbbá a banki követelés és a lakás forgalmi értékének aránya.

A Nemzeti Eszközkezelő csak azt a lakást vásárolja meg, amelyben lakik legalább egy, családi pótlékra jogosult gyerek, és a háztartás egyik tagja aktív korú ellátásban vagy lakásfenntartási támogatásban részesül.

A megvásárolt lakás - amelyben a korábbi tulajdonos lakhat továbbra is - havi lakbére a bankkal kötött szerződéskor meghatározott forgalmi érték 1,5 százalékának az egytizenketted része. Így ha a lakás vásárláskor tízmillió forintot ért, akkor a lakbér havi 12.500 forint lesz. Ezt évente, az előző évi inflációval növeli az eszközkezelő.

A rendelet szól a felmondásról is, amelyre három havi lakbér elmaradáskor kerülhet sor. Ha a közös költséggel tartozik a bérlő, akkor a társasház szabályzata szerint kell felszólítani, majd ha ekkor sem fizet, akkor jöhet a felmondás. A lakás kiürítéséről az eszközkezelő gondoskodik.


A Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt lakásokat a MÁV Ingatlankezelő Kft. kezeli. Itt lehet bejelenteni a hibákat, amelyeket a kft. kijavíttat, helyszíni ellenőrzést tart, és részt vesz a társasházi közgyűléseken is.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.