Influenza: már most lehet oltani ellene

Már szeptember közepétől elérhető a patikákban az influenza elleni védőoltás.

A szakemberek szerint érdemes már most megszerezni a védettséget. Az új oltásokban két új vírustörzs is található, amelyek ellen az egészségügyi világszervezet (WHO) szerint érdemes védekezni ebben a szezonban. A korai oltást a szakemberek is ajánlják. Később a kisebb fertőzések miatt sokszor addig tolódik az oltás beadása, amíg késő lesz, ugyanakkor a védelem kialakulása is három hét alatt válik teljessé, ezért is fontos minél hamarabb beoltatni magunkat – hangsúlyozta Dr. Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ Légúti Vírusos Fertőzések Osztályának főorvosa. 

A szakember kiemelte: "Az oltás egy évig véd. Tehát a most megkapott vakcina hatása jövő szeptemberig gyakorlatilag teljes."

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján a tavalyihoz képest idén két új vírustörzset is tartalmaz a már elérhető, influenza elleni vakcina. A H1N1 egyik változatán kívül – amelyet már tavaly is alkalmaztak – az A típus H3N2 törzse, valamint az összetevőkben levő B törzs is új.

Ez utóbbi vírus volt a legaktívabb a déli féltekén – Ázsiában és Amerikában is –, ahol az északi féltekére rövidesen átgyűrűző járvány már lefutóban van.

A WHO ajánlását – amelyet a hozzá beérkező heti jelentések alapján dolgoz ki a szervezet – minden gyártó és egészségügyi hatóság kötelező módon figyelembe vesz világszerte, hiszen az influenza vírusának időről időre új változatai jelennek meg, és ehhez a lehető leggyorsabban alkalmazkodni kell.



Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.