Év végén távozik Belénessy az MTI éléről

Közös megegyezéssel menne, erről jövő héten dönt a Közszolgálati Közalapítvány. Utódja Galambos István lehet.

Távozik posztjáról Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója, jövő szerdára már össze is hívták a Közszolgálati Közalapítvány rendkívüli ülését, ahol a tervek szerint felbontják Belénessy szerződését. Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Népszabadságnak elmondta, csütörtökön kapta meg Belénessy Csaba hivatalos levelét arról, hogy a vezérigazgató kezdeményezi szerződése felbontását, azt javasolva, hogy ez közös megegyezéssel történjen. Balogh szerint a kuratórium jövő heti ülésén dől el, hogy ehhez a testület is hozzájárul-e. Balogh László szerint Belénessy Csaba nagyon fontos és értékes munkát végzett az MTI élén az egységesülő közmédiarendszer kialakításában.

Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója
Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója

Kránitz László, a Közszolgálati Kuratórium szocialista delegáltja lapunknak azt mondta, Belénessy Csaba távozásával itt lehetne a pillanata annak, hogy a nemzeti hírügynökség visszakapja korábbi önállóságát és függetlenségét. Kránitz László szerint az MTI 49 főssé történt csonkítása egyáltalán nem szolgálta sem a nemzeti hírügynökség, sem a közmédia érdekeit. Az új médiaszabályozás nyomán létrejött rendszer működésképtelenségét éppen az bizonyította, hogy a tisztázatlan munkamegosztással és felelősségi viszonyokkal létrehozott MTI Hírcentrum botrányt botrányra halmozott.

Lapunk információi szerint a közalapítvány szerdai ülésén éles vita alakulhat ki Belénessy közös megegyezéssel történő távozásáról, hiszen ez a formula magában foglalhatja, hogy esetleg végkielégítést kapjon. Úgy tudjuk, hogy az MTI vezérigazgatója várhatóan az év végével távozik. Utódjaként Galambos Istvánnak, az MTI vezérigazgató-helyettesének neve merülhet fel.

A Hvg.hu információi szerint az 1949-ben született Belénessy Csaba maga vetette föl nyugdíjazását, miután hosszú ideje feszült a viszonya Böröcz Istvánnal, az MTVA elnökével, hozzátéve, az MTI és az MTVA közötti feszültség látványos jele volt, hogy néhány hete biztonsági őrök vezették ki egy MTVA-s értekezletről Németh Miklós Attilát, az MTI főszerkesztőjét.

Belénessy távozásához nyilvánvalóan hozzájárult, hogy június 1-jével leépítették a Magyar Távirati Irodát. A nemzeti hírügynökség az MTV-hez, a Duna TV-hez és a Magyar Rádióhoz hasonlóan 49 fős csontvázintézménnyé zsugorodott össze. A leépítés hátterében az állt, hogy több mint egy éve komoly pozícióharc dúlt Böröcz István, az MTVA és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója között. Az már az év elején látszott, hogy a háborút vélhetőleg az MTVA nyeri meg, mert a távirati iroda 2012-es költségvetését a tavalyi 2,5 milliárdról 1,3-ra csökkentették.

Az új közmédiarendszer kialakításakor a korábbi négy közszolgálati intézmény – MTV, Duna TV, Magyar Rádió és MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ba vonták össze. A korábbi médiumok pedig csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amelyek lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze. Ebből a szisztémából csak az MTI lógott ki, mert odacsoportosították a közmédiumok hírgyártását, az úgynevezett Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu szerkesztőségének vezetését.

Csaknem másfél évig vitázott a két intézmény például arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők. Állandó feszültség forrása volt az is, hogy miközben az MTI-s Hírcentrum vezetése felel szakmailag az összes közszolgálati híradóért, addig azokat a médiaszolgáltatási alaphoz tartozó szerkesztők és riporterek készítik el. A Lomnici Zoltán egykori főbíró kiretusálása miatt kirobbant botrány is rávilágított erre a folyamatos konfliktusokat generáló és tisztázatlan felelősségi viszonyokat magában rejtő munkamegosztásra. A Lomnici-ügyben lefolytatott vizsgálatok sem tudták kideríteni, hogy végül is ki adott utasítást a volt főbíró kiretusálására, az egyre dagadó botrány miatt azonban kirúgták Élő Gábort, a Hírcentrum vezetőjét, a médiaszolgáltatási alapnál leváltották a hírfőszerkesztőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.