Az északi metrópajzs is megérkezett a Kálvin térre

Egy héttel a déli alagútfúró pajzs után, s a vártnál egy héttel korábban megérkezett az északi is pajzs is a 4-es metró Kálvin téri állomására szombaton. A Fővám tér és a Kálvin tér közötti mintegy 300 métert így kevesebb mint egy hónap alatt tette meg.

A pajzsot csak október végére várták a szakemberek, de olyan jól haladtak a munkálatok, hogy egy héttel korábban már megérkezett a szerkezet az állomásratájékoztatta Pető Szabolcs, a DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője.

A Fővám tér és a Kálvin tér közötti mintegy 300 métert így kevesebb mint egy hónap alatt tette meg a pajzs, pedig Pesten sokkal változatosabbak a talajviszonyok, mint Budán. Mindig a talajhoz kell igazítani a marótárcsát, ami időbe telik, ezét is fontos, hogy egy héttel korábban érkezett a pajzs.

Bár a Kálvin téri templomhoz közel haladtak el, a templom az alagút- és állomásépítést is jól bírta, a megerősített alapzatnak köszönhetően semmilyen kár nem keletkezett.

Pető Szabolcs elmondása szerint most az alagutat építő Bamco konzorcium karbantartja és felkészíti a pajzsokat a további munkákra, erre az eddig szokásos három hét helyett már nagyjából 6 hetet terveznek. "Több időt fog az állomáson tölteni a pajzs, mint amennyit a két állomás között" - fűzte hozzá. Az alagútépítők ezentúl várhatóan minden állomáson nagyjából hat hetet terveznek a karbantartásokra és felkészítésekre.

A Kálvin tér és a Rákóczi tér közötti szakasz dupla ilyen hosszú, mintegy 600 méter, amit a pajzsok két hónap alatt tesznek meg, így a decemberi indulást követően februárban érhetnek a Rákóczi téri állomásra.

A déli alagútfúró pajzs október 15-én érkezett meg a Kálvin térre, a DBR ekkor jelentette be, hogy az alagútépítő konzorcium az eredetileg vállalt 22 hét helyett csak 50 hét alatt tudja megépíteni az alagutat a Baross térig, ezért 10 hónapot csúszik a kivitelezés. A Bamco többek között azzal magyarázta a csúszást, hogy az állomások nagyon előrehaladott kivitelezési állapotban vannak, ami megnehezíti számukra az alagutak megközelítését.

A DBR ütemező csapata beépítette az új munkaütemtervet, így a budai oldali késedelmekkel együtt az eredetileg 2011 utolsó negyedévére tervezett próbaüzem reálisan már csak 2012 őszén kezdődhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.