Az értelmi, látási, hallási fogyatékkal élők olcsóbban vehetnek autót

A súlyosan mozgáskorlátozottakon túl az egyéb - például értelmi, látási, hallási - fogyatékkal élők is kaphassanak autóvásárlási támogatást - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

A támogatás összege nem változna, új autóra 900 ezer, használtra pedig 600 ezer forint lenne továbbra is. A használt autó jelenleg legfeljebb 4 éves lehet, ezt a tervezet 5 évesre emeli. A támogatás továbbra is 7 évente járna. Lényegesen módosulnak a tervezet szerint az igénylés szabályai. Jelenleg a lakóhely szerinti gyámhivatalnál lehet a támogatást igényelni, ezt a megyei - fővárosi - kormányhivatal szociális és gyámhivatalára módosítanák.

Jelenleg évente egyszer, május 15-ig lehet igényelni a támogatást, de a jövőben évente kétszer - március 31-ig, illetve szeptember 30-ig - lehetne beadni a támogatási kérelmet; a hivatal nem szeptember 15-ig, hanem június 15-ig, illetve december 15-ig döntene.

Az éves keretszámot továbbra is az illetékes miniszter határozza meg. Az első körben legfeljebb az éves támogatás felét lehet kiosztani. Akinek nem jut autótámogatás, az várólistára kerül, és az esetleges kiesők helyébe léphet, a várólista sorrendjében. Az új kormányrendelet - a tervezetet készítő Emberi Erőforrások Minisztériumának elképzelései szerint - szeptember 1-én lépne hatályba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.