Az érinthetetlen Hoffmann Rózsát menesztették képletesen helyettesén át?
Dux László, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár tegnap, vagyis éppen a felvehető hallgatók létszáma kihirdetésének napján mondott le.
Az Index információját a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is megerősítette. Úgy tudjuk, az új felsőoktatási törvény megalkotásának folyamatában több irányból is bírálták Dux teljesítményét. Munkájával kapcsolatban nagyfokú volt az elégedetlenség a kormányzat, de a rektorok részéről is, azonban Hoffmann Rózsa államtitkár és a KDNP ragaszkodott személyéhez.
Hoffmann Rózsa
A több egyetem között ingázó intercity-professzorok után az Index által találóan intercity-államtitkárnak nevezett Dux László a minisztériumi megbízatása idején is megtartotta egyetemi oktatói munkáját Szegeden.
Kormányzati körökben arról beszélnek, Hoffmann Rózsa érinthetetlen, de lényegében helyette kell Duxnak távoznia.