'Nem körültekintő a Papcsák-féle vizsgálat'

Az érintettek szerint nem volt alapos és körültekintő a Szűcs Erika visszafoglalkoztatása kapcsán lefolytatott vizsgálat, és így a Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos által készített jelentés szakmailag nem megalapozott.

"A jelentést szakmailag nem tartom megalapozottnak, nem körültekintő, nem alapos" - fogalmazott az Országgyűlés szociális bizottságnak az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága szerdai ülésén Herczog László, aki Szűcs Erikát követően vezette a szociális tárcát. Közölte, Szűcs Erika nem miniszteri biztosként, hanem miniszteri megbízottként látta el feladatát, munkájának csupán a tizede volt a Papcsák-jelentésben kiemelt sajtófigyelés.

Herczog László elmondta, 149 dokumentum tartalmazza az egy éven át tartó munka eredményét. Ezek az anyagok a minisztérium irattárában fellelhetők - jegyezte meg.

Szűcs Erika az ülésen elektronikus és nyomtatott dokumentumokkal igyekezett alátámasztani, hogy érdemi munkát végzett azt követően, hogy távozott a tárcavezetői tisztségből. Mint mondta: ő szerződésszerűen és folyamatosan teljesített. Arra a megállapításra, miszerint a szerződés szerint neki szinte csak a sajtót kellett figyelnie, azt mondta: ez csak egy része volt a munkájának.

Székely Judit volt szakállamtitkár szerint a vizsgálat egyoldalú és felületes volt. Visszautasította azt a megállapítást, amely szerint ő - mint fogalmazott - "fal teljesítményigazolásokat" adott volna ki.

A volt szakállamtitkár kiválónak értékelte az elvégzett munkát, és mint mondta, a szerződés teljesítése szakmai szempontból megtörtént. Hozzátette: a szerződés teljesítését körültekintően ellenőrizte.

Szanyi Tibor, az albizottság szocialista tagja méltatlannak tartja a vizsgálatot, komolytalannak nevezte az albizottság munkáját. Szerinte olyan koncepciós eljárás folyik, ami után "még Rákosi Mátyás is megdörzsölné a kezét". Mint mondta: sajnálja, hogy az érintetteket nem kérdezték meg a vizsgálat során. Szavait követően kivonult a teremből.

Az albizottság döntött arról, hogy bekérik az említett 149 dokumentumot a minisztériumi irattárból.

Papcsák Ferenc korábban azt közölte: "kétséges" az a megbízási szerződés teljesítése, amelyet 2009 szeptembere és 2010 májusa közötti időszakra az Út a munkához program monitorozására, sajtófigyelésére kötöttek Szűcs Erikával, mivel a minisztériumban külön sajtótitkárság működött sajtófigyelésre. Mint akkor elmondta, a vizsgálat során nem találták annak nyomát, hogy miniszteri biztosi megbízatást kapott volna, holott így aposztrofálták.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.