Az emberek szerint Lázár intelligens politikus

Nem okoztak érdemi változást sem a politikai erőviszonyokban, sem a közhangulatban Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a hónap első felében napvilágot látott, sok vitát kiváltó mondatai a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint.

Akinek nincs semmije, az annyit is ér - egyebek mellett ezt mondta Lázár János egy 2008-as hangfelvétel szerint. A Századvég közvélemény-kutatása szerint az ezzel kapcsolatos vitákról, eseményekről a megkérdezettek 65,4 százaléka hallott. Az ügy ismertsége közepes mértékűnek mondható, nem haladja meg a napirendet meghatározó ügyekre jellemző 80 százalékotaz, a az ügy körül nem alakult ki többségi felháborodás a közvéleményben.

Az ügyet ismerők döntő többsége a közszolgálati vagy kereskedelmi televíziók műsoraiból (68,6 százalék), valamint internetes hírportálokról, blogokból (12,5 százalék) értesült a témával kapcsolatos hírekről.

Az elmúlt hónap eseményeinek hatása olyan karakterjegyeknél, tulajdonságoknál látszik leginkább, mint az arrogancia és a társadalom szegényebb rétegeihez fűződő viszony, amelyekről "a közvélemény teljes mértékben megosztottan nyilatkozik" - fogalmaztak. Hozzáfűzték: mindezek mellett az emberek "egyértelműen sikeresnek, céltudatosnak, sokoldalú és intelligens politikusnak" tartják a Fidesz frakcióvezetőjét.

A relatív többség (55 százalék) pozitívnak, helyénvalónak értékelte a frakcióvezető reakcióját az őt ért támadásokra, mindössze a megkérdezettek 23 százaléka vélekedett negatívan a gesztusról, és várt volna el súlyosabb politikai következményeket - fejtették ki. Mint megjegyezték, a válaszadók 8,2 százaléka "valós ok híján" szükségtelennek gondolta ezt a gesztust.

A Századvég szerint összességében elmondható, hogy Lázár János vitát kiváltó mondatai nem okoztak változást a politikai közhangulatban, az ügy érdemben nem befolyásolta a pártpreferenciát, nem rontott a kormánypárt helyzetén és nem javított az ellenzék pozícióján.

A közvélemény-kutatást március 28. és április 1. között végeztek, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.