Debreczeni József alaptétele szerint a 2006-os események háromféle értelmezési keretben szerepelnek a közbeszédben.

Az időközben hivatalossá és általánossá vált jobboldali felfogás úgy tartja, hogy a Jó és a Gonosz harcolt egymással. Vagyis: a hazugsággal szerzett hatalom vezetőjének csúnya lebukását követő „spontán demokratikus tiltakozás” elemi ereje és a vele szemben alkalmazott „diktatórikus erőszak” összeütközése vezetett a „véres drámához”. Létezik egy jogvédő narratíva is, amely zárójelbe teszi, bagatellizálja az ellenzéki lázadás antidemokratikus és erőszakos jellegét, alárendeli egyfajta „morális abszolútum” kritikának, és ily módon elmarasztalja a kormányzat tevékenységét.

A nyilvánosságban mindinkább teret vesztő változat szerint a demokrácia ellenfelei és védelmezői csaptak össze. A választásokon újabb vereséget szenvedő vezér (Orbán Viktor) hitvány baloldali árulás (az őszödi beszéd kiszivárogtatása) révén gyilkos politikai fegyverhez jutott az őt legyőző ellenféllel szemben. Az így kirobbantott, és általa a háttérből mindvégig „távirányított” válsághelyzetet a demokratikus kormány megbuktatására és a hatalom megszerzésére próbálta fölhasználni. Tehát „antidemokratikus államcsíny-kísérlet” történt.

Debreczeni József – mint írja – ezzel az utóbbi értelmezéssel ért egyet. Már 2006 őszén is egy jól szervezett és irányított, erőszakos hatalomátvételi kísérlet körvonalait vélte fölfedezni, amely az akkori demokratikus kormány ellen irányult, így szükségszerűen antidemokratikus volt. A 2010 óta bekövetkezett drámai fejlemények is ezt a verziót igazolják: közvetve ugyan, de egyértelműen.

Kényes feladatra vállalkozott Debreczeni József. És nem csupán a téma miatt. Hisz „A 2006-os ősz” című könyv az utcai zavargások időszakáról és hátteréről szól, mindazokról az eseményekről és politikai összefüggésekről, amelyek végül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásához (majd a szocialista párt súlyos vereségéhez) vezettek.

Debreczeni József most a Demokratikus Koalíció alelnöke, a párt vezetője pedig a volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc.

A kérdésre, hogy a szerzőnek mennyiben sikerült a hiteles krónikás, tényfeltáró, elfogulatlan elemző szerepét betöltenie, és függetlenítenie magát politikusi tisztségétől, csak a könyv elolvasása után lehet válaszolni. Egyelőre szorítkozzunk arra, ami az Astoria szálló zsúfolásig megtelt földszinti termében, a kötet bemutatóján történt.

Bevezetésképpen az elmúlt évek, évtizedek legjobb krimijének minősítette a könyvet Vágó István televíziós személyiség. Ami – tette hozzá – természetes, hisz a legjobb krimiket az élet írja.

Ormos Mária történész (aki tagja volt az események kivizsgálására 2006 novemberében, Gönczöl Katalin vezetésével létrehozott munkacsoportnak, az úgynevezett Gönczöl-bizottságnak) a legfontosabb, máig nem tisztázott kérdésnek nevezte, hogy miért nem volt kellő számú, kellően felszerelt és kiképzett rendőr. Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitányt szerinte be lehet helyettesíteni bárkivel, ilyen állománnyal más se tudott volna jobban teljesíteni.

Katonai jelleggel felépített csata folyt – állapította meg a történész. A futballhuligánokból álló, harcra kiképzett társaság valójában nem a tévét akarta megostromolni: megelégedett azzal, hogy a „rendőrség a földön van”. Ormos Mária szerint a „harcosok” az állam szimbolikus egységét verték szét, a rendőrséget.

A tévé ostromakor az utcai harc módszerét és stratégiáját alkalmazó „fegyelmezett bandák” több esetben hirtelen megszelídültek, varázsütésre hátrébb vonultak – erősített rá a történész feltevésére Debreczeni József, aki azonban az igazi kormánybuktatási kísérletnek nem a tévé ostromát, hanem október 23-át tartja. Nem lett volna szabad megengedni, hogy a Fidesz az Astoriához hirdesse meg nagygyűlését. Gyurcsány Ferenc hibájából nem volt önálló Belügyminisztérium, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy így alakult – jegyezte meg Debreczeni.

A rendőrség csapdahelyzetbe került. Egyrészt kötelessége volt feloszlatni a nem bejelentett, erőszakos szélsőjobboldali tüntetőket, másrészt megvédeni az Astoriához hívott demonstrálókat. Ráadásul a sok esemény és a Budapesten tartózkodó külföldi delegációk miatt a szokásosnál is kevesebb rendőr állt rendelkezésre. Ugyanakkor egy magas rangú holland rendőrt idézve Debreczeni közölte: a gumilövedék nem okoz sérülést, mármint annak nem, aki a rendőri felszólításnak eleget téve elhagyja a helyszínt. (Ormos Mária ezzel nem értett egyet, hisz – mondta – előfordulhatnak vétlen áldozatok is.)

Egészen biztos, hogy nem válik a könyv javára az a bekezdés, amelyben a szerző erősen támadható kijelentést tesz az október 23-án sérüléseket szenvedett Révész Máriusz fideszes képviselőről. „Akár egy részeg. Nekem a videó láttán is az a szubjektív benyomásom alakult ki, hogy a képviselő pont olyan, mintha részeg lenne. Ne legyen félreértés: ez nem tényállítás. Szubjektív benyomás. Ami tényekkel eleve nem támasztható alá, hisz a Korvin Ottó Belügyi Kórház orvosa, aki aznap este ellátta a hozzájuk beszállított képviselőt, nem is sérthetné meg a beteg személyiségi jogait azzal, hogy ilyen természetű információt adjon” – írja egyebek mellett Debreczeni József.

Más kérdés, hogy a 2006-os eseményeket átértelmező jobboldali propagandát ismerve Vágó István állításával aligha lehet vitatkozni: „arcátlan történelemhamisítás játszódik le a szemünk előtt”. Debreczeni József ehhez annyit fűzött hozzá, hogy általa tisztelt személyektől még a baloldalon is megjelennek olyan vélemények, amelyek nem ismerik – vagy figyelmen kívül hagyják – a tényeket. Így például azt, hogy 2006 őszén több rendőr sérült meg, mint civil, és több rendőrrel szemben indult eljárás, mint randalírozó ellen.