Az elismert egyházak körének bővítését kérik a reformátusok és az evangélikusok

A Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége arra kérte Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy az új egyházügyi törvényben bővítsék az elismert egyházak körét - közölte az MRE kommunikációs szolgálata.

A református és az evangélikus vezetők levélben kérték a Fidesz frakcióvezetőjét még vasárnap arra - s kérésüket az Alkotmánybíróság hétfői döntése után is fenntartják -, hogy az újra elfogadandó törvény "ismerje el mindazon világvallások, vallási közösségek egyházi státuszát, melyek bizonyították tanításuk értékelvűségét, társadalmi szolgálatuk pedig a szűkebb és tágabb közösség javát szolgálja."

Mint írták, azután fordultak Lázár Jánoshoz, hogy a frakcióvezető pénteken bejelentette, hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott jogszabályt. Utaltak arra is, hogy az Alkotmánybíróság hétfőn közjogi érvénytelenség miatt megsemmisítette a törvényt.

A levélben a két egyház kitért arra, hogy vezetőik már a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény elfogadása után közvetlenül, július 19-én levélben kérték Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy bővüljön ki a törvény által elismert egyházak köre, amely eredetileg tizennégy egyházat és vallási felekezetet jelentett.

Lázár János hétfőn bejelentette, hogy a Fidesz a két ünnep közöttre is parlamenti ülést kezdeményez, így az új egyházügyi törvényjavaslatot a legkésőbb szerdán benyújtják, az általános vitát csütörtökön, a részletes vitát december 28-án tervezik megtartani, az új jogszabályról pedig december 30-án szavazhat az Országgyűlés.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), amelynek tagjai között van a református és az evangélikus egyház is, levélben kérte szeptemberben, hogy további olyan vallási felekezeteket, egyházakat ismerjen el a kormányzat már a regisztrációs folyamat előtt egyházként, amelyek "évtizedek, sőt évszázadok óta evangéliumi szolgálatukkal gazdagítják nemzetünket, és az 1943-ban alapított Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is krisztusi összefogásban szolgálják Urunkat és hazánkat."

A MEÖT elnöksége december elején, Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében azt kérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül álljanak az érintettek rendelkezésére az egyházi státusz regisztrációja iránti beadványokhoz, kérvényekhez szükséges nyomtatványok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.