Az Együtt 2014 társelnöke marad Juhász Péter

A Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 választási szövetség társelnöke marad Juhász Péter, miután az őt delegáló Együtt Egymillióan platform nem fogadta el lemondását - erről az érintett tájékoztatott hétfő délelőtt.

Juhász Péter azt megelőzően ajánlotta fel lemondását, hogy az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Liberálisok január 14-én megállapodott arról, hogy közös listán indulnak a 2014-es országgyűlési választásokon. Döntését akkor azzal indokolta, hogy nem kíván olyan listán szerepelni, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap.

Juhász Péter maradását a platform 95 százalékos többséggel szavazta meg. A politikus elmondta, hogy bár nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek, ő és az Együtt Egymillióan platform mindent meg fognak tenni a kormányváltás érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.