Az Együtt 2014 az erkölcsi alapelveknél kezdené

Az Együtt 2014 azt javasolja, hogy a demokratikus ellenzéki szervezetek először az együttműködés és a korszakváltás elvi, erkölcsi alapelveiről jussanak közös nevezőre, majd a jogállam újjáépítésének programját dolgozzák ki közösen.

A választói mozgalom kedden az MTI-nek is eljuttatta azt a levelet, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök megkeresésére válaszul küldtek. Ebben a szocialisták tárgyalási menetrendjének módosítását javasolják.

A szocialista párt elnöke múlt szerdán jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A Szövetség a változásért elnevezésű javaslatcsomagot az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóinak - a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesületnek, a Milla Egyesületnek és a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak -, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a 4K!-nak, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és az Árok Kornél elnökölte Szövetségben, Együtt Magyarországért pártnak küldték meg.

A Népszabadság kedden arról írt, hogy nyitottak és készek tárgyalóasztalhoz ülni az Együtt 2014 képviselői az MSZP-vel, amit a szocialisták közleményben üdvözöltek. 

A választói mozgalom Mesterházy Attilának címzett válaszában azt írta: rokonszenvvel és örömmel figyelik azt a folyamatot, amelynek során egyre több változást akaró erő csatlakozik ahhoz a gondolathoz, amelyet október 23-án az Együtt 2014 hirdetett meg.

Véleményük szerint már nincs olyan érdemi ellenzéki erő, amely ne értene egyet abban, hogy a kormányváltás szinte lehetetlen széles és hatékony választói összefogás nélkül.

A mozgalom szerint azonban ennek sikeréhez elengedhetetlen a politikai kultúra megváltoztatása, ezért a változást akaró erőknek számot kell vetniük a rendszerváltozás utáni politikájukkal, annak hibáival és rossz kompromisszumaival is.

Közlésük szerint az Együtt 2014 ezért foglalta írásba elvi-erkölcsi alapvetéseit. Az ezt tartalmazó dokumentumot - amelyet korábban az LMP vezetőinek küldtek el - most eljuttatták Mesterházy Attilának is. Arra kérik, az MSZP tanulmányozza és alakítsa ki róla álláspontját.

Az Együtt 2014 azt szorgalmazza, hogy az alapvetések áttekintése után az ellenzéki szervezetek között a jogállam újraépítéséről kezdődjenek meg a tárgyalások. Indoklásuk szerint ez az a kérdéskör, amellyel kapcsolatban még azok az ellenzéki pártok is jelezték együttműködési hajlandóságukat, amelyek az Együtt 2014 által kezdeményezett választói szövetség gondolatával "ma még nem azonosulnak". Véleményük szerint ezután következhet a szakpolitikai programok összeillesztése.

A Mesterházy Attilának küldött válaszban arra is kitérnek, hogy bár az MSZP külön-külön kereste meg a három alapítószervezetet, azok "a módosított tárgyalási menetrend egyeztetése után" közösen, az Együtt 2014 nevében vesznek részt az elvi-erkölcsi alapvetésekről szóló első konzultációban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.