Az Együtt-PM választásra buzdítja a külföldre vándorolt magyarokat

Internetes kampányt indít az Együtt-PM választási szövetség a külföldre vándorolt magyarok szavazókedvének növelésére.

Az ellenzéki párt kezdeményezéséről Jávor Benedek, a szövetség társelnöke számolt be szombaton Budapesten újságíróknak.

A politikus az elmúlt évek egyik legtragikusabb jelenségének nevezte, hogy sok százezer magyar, nagyrészt fiatalok hagyták el Magyarországot, mert úgy érezték, itt nem tudnak boldogulni, családot alapítani.

Jávor Benedek szerint a kormány az említetteket másodrendű állampolgárként kezeli azzal, hogy számukra nehezebbé tette a választáson történő részvételt, mint a határon túl élő kettős állampolgároknak. Elmondása alapján ugyanis míg egy külföldi városban élő kettős állampolgár levélben is szavazhat, addig az ott munkát vállaló magyarok csak a külképviseleten adhatják le voksukat.

Az Együtt-PM társelnöke ennek ellenére azt kérte a Magyarországról elköltözötteket, hogy az adminisztrációs nehézségek ellenére is éljenek választójogukkal. Közölte, az érintetteket mostantól egy internetes kampánnyal segítik abban, miként szavazhatnak.

Jávor Benedek kérdésre válaszolva elképzelhetetlennek nevezte, hogy az MSZP-Együtt-PM szövetségbe felvegyék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.