Az Autonómok szerint munkahelyeket sodor veszélybe a rezsidíjcsökkentés

A rezsicsökkentési akció nem más, mint a szolgáltatók által finanszírozott választási kampány, amely miatt munkahelyek ezrei szűnhetnek meg – állítja az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

Több ezernyi ember állása kerülhet veszélybe a közműdíjak csökkentése miatt – állítja az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke. Székely Tamás egy szerdai sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta: a nagyrészt önkormányzati tulajdonban levő vízi közművek képtelenek lesznek egyszerre kigazdálkodni a közműadó bevezetése, illetve a szolgáltatási díjak kilátásba helyezett kötelező mérséklése miatti veszteségeket. A szakszervezeti vezető szerint nemigen lesz más lehetőségük, mint a leépítés.

Szerinte ugyanez a helyzet a gázszolgáltatók esetében is. Az egyik társaság máris fel akarja mondani a kollektív szerződést – közölte –, ami a dolgozók számára igencsak kellemetlen következményekkel fenyeget. Székely hozzátette: van olyan közműcég is, amely hárommilliárdos beruházást tervezett, de a rezsiköltségek csökkentésére irányuló program meghirdetése után minden fejlesztést leállítottak. Emiatt beszállítók sora zárhatja be a kaput, s nemcsak munkahelyek szűnhetnek meg, hanem ez az üzembiztonságot is kedvezőtlenül befolyásolja.

Székely kijelentette: a szakszervezetek nem a multik érdekében lépnek fel, hanem a munkahelyeket féltik. Szerinte egyébként a rezsicsökkentési akció nem más, mint a szolgáltatók által finanszírozott választási kampány.

Az új munka törvénykönyve miatt a dolgozó kevesebbet kereshet, ha rosszul választja meg a szabadság időpontját – utalt egy újabb aktuális kérdésre Székely. Emlékeztetett rá: már tavaly figyelmeztettek mindenkit, hogy a műszakpótlék eltörlése miatt keresetük öt százalékát is elbukhatják azok, akik három műszakban dolgoznak. Jelezték azt is, hogy a távolléti díj számításának szabályai miatt a szabadság idejére is csökkenhet a fizetés, de akkor senki nem vette komolyan a figyelmeztetést.

A műszakpótlék hatása az idén már érzékelhető, amit a munkavállalók csendben tudomásul vettek, ezért Székely szerint elég nehéz tiltakozni a foglalkoztatottakat sújtó intézkedések ellen. A szabadságolás kapcsán így elsősorban arra vállalkoznak, hogy segítenek kiszámolni mindenkinek: milyen időponttal jár jól.

Azért ennél többet is tesznek, mert az ASZSZ igyekszik valamennyi parlamenti párt frakciójával találkozni. A cél, hogy első kézből tájékoztassák a politikusokat a munka törvénykönyvének a foglalkoztatottak számára kedvezőtlen rendelkezéseiről, s egyben javaslatokat is kívánnak tenni a korrekciókra.

Hétfőn a KDNP képviselőcsoportjának vezetőivel találkoztak, s egy kérdésre válaszolva Székely elmondta, hogy a Fidesz-frakciót is megkeresték. Egyelőre azonban még folynak az egyeztetések, hogy milyen szinten hajlandók fogadni az ASZSZ képviselőit; Székely reményei szerint a nagyobbik kormánypárt meghatározó politikusaival találkozhatnak majd.

A szakszervezeti mozgalom helyzetéről szólva az elnök kijelentette: hat konföderációra biztosan nincs szükség, bár nagy „összeborulásra” nem lát esélyt. Maga azt is eredményként értékelné, ha a versenyszférában, illetve a közszférában működő érdekszövetségek valamilyen új típusú együttműködés kereteit teremtenék meg.

Úgy látja, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és az ASZSZ, illetve a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés között alakulhat ki az eddiginél szorosabb kapcsolat. A Liga Szakszervezetekre vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolta: az szerinte határozott pártbefolyás alatt áll.

A konföderációk korábban jelentős állami támogatást kaptak, de az évi nyolcmilliárdból keveset tudtak felmutatni – fogalmazott Székely. Úgy látja, ez az egyik oka annak, hogy az érdekképviseletek iránti bizalom megfogyatkozott. Másrészt viszont – tette hozzá –, maga szakszervezeti vezetőként hiába megy ki az utcára, ha csak tíz ember követi, mert akkor esélye sincs a munkavállalói érdekek érvényesítésére. Szerinte ez ma nagy dilemma, hiszen a tagságnak fel kell mutatniuk valamilyen eredményeket, nélkülük viszont nincs szakszervezet.

Székely elmondta azt is, hogy az ASZSZ egyetlen érdekelt konföderációként nem vesz részt a Versenyszféra Érdekegyeztető Fórumának munkájában. Most azonban szeretnének csatlakozni, de ehhez a fórum valamennyi tagjának – közte a Liga és a Munkástanácsok – beleegyezésére van szükség. Az elnök felvetésünkre elmondta, bízik benne, hogy nem utasítják el a kezdeményezésüket, hiszen valamennyi konföderációval korrekt munkakapcsolatra törekszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.