Az asszonyverők elleni szankciókról vitatkoznak

Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett terítékre kerül a kormány azon javaslata, amely külön büntetőjogi tényállásként határozná meg a hozzátartozók bántalmazását.

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően elsőként a vagyontörvény módosítását, majd a kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos változtatásokat tárgyalhatják a képviselők.

Később megvitathatják az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről szóló határozati javaslatot, valamint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azon javaslatát, amely súlyosabban büntetné a családon belüli erőszakot. A kabinet szándéka szerint július 1-jétől külön tényállást kapna a hozzátartozó bántalmazása a büntető törvénykönyvben.

A javaslat szerint a könnyű testi sértés és a tettleges becsületsértés esetében három évig terjedő, a súlyos testi sértés, az aljas indokból, védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen, illetve idős vagy fogyatékossággal élő ember sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, valamint a személyi szabadság megsértése vagy kényszerítés esetében egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető az elkövető.

A javaslat a bűncselekmény megvalósulásához feltételként határozza meg az együttélést, de a büntethetőség kiterjed arra az esetre is, ha a sértett nem az elkövetéskor, hanem korábban élt együtt az elkövetővel – azaz a volt házastársra, volt élettársra, gondnokra, gondnokoltra, gyámra és gyámoltra is vonatkozhat majd.

A nőjogi civil szervezetek ugyanakkor vitatják, hogy a javaslat, amelyet hiányosnak tartanak, lefedi a nemzetközi egyezményekben előírtakat. Azt mondják: a tárca lesöpörte észrevételeiket. Úgy vélik: a tárca javaslata viszont csak a női sértettek felét fedi le, ráadásul éppen azokat az eseteket nevesíti, amelyek – a testi sértés kivételével – ritkábban fordulnak elő. Nem tesz említést viszont a gazdasági erőszakról, a zaklatásról, a kiskorú veszélyeztetéséről, a garázdaságról, a lelki és a szexuális erőszakról.

Az ülésnap végén a hétfőn tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáira kerítenek sort, így ismét napirendre kerül a szakképzésről szóló törvény módosítása, valamint a használatarányos útdíj bevezetése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.