Az antifasiszták és a szélsőjobb is demonstrálnak az Új Színháznál

Tüntetés és ellentüntetés is lesz február 1-jén az Új Színháznál, ahová a magyar antifasiszták és szélsőjobb szervezetek egyaránt várják szimpatizánsaikat.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége tüntetést szervez február 1-jére az Új Színház elé, a szélsőjobb azonban ellentüntetésre készül, s úgy tűnik, hogy a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a két gárdista szervezet is csatlakozik ehhez – adja hírül az atv.hu.

“Meghívunk, tiltakozz velünk, amikor a szélsőjobb a II. világháború után újra elfoglal egy országos közintézményt! 2012. február 1-jén, (cinikus módon a 2. Magyar Köztársaság emléknapján) Magyarországon az adófizető polgárok pénzén támogatott Új Színház vezetését átveszi egy szélsőjobboldaliságáról ismert igazgató” – áll a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) felhívásában.

A főpolgármester – a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására – a színház egyik tervezett vezetőjét, Csurka Istvánt "ejtette", de az igazgató kinevezését nem vonta vissza. „A cégért ugyan levette, de a kocsmáros attól még megmaradt” – véli a MEASZ. Ebben a helyzetben – fogalmaznak – a szervezet nem teheti meg, hogy szótlan legyen.

A szentkoronaradio.com információja szerint a szélsőjobb ellentüntetésre készül a színháznál.

„Kötelességünk kiállni velük szembe, mert a magyar kultúrát meg kell védenünk! Ott kell lennünk, mert különben az antifasiszta csőcselék foglalja el az utcát, ahogy ez már megtörtént Nyugat-Európában is! Erőt kell demonstrálnunk, hogy továbbra is szabadon sétálhassunk országunkban magyarként, magyar szimbolumokkal ruházatunkon, anélkül, hogy ránk támadna a csőcselék - ugyanis, ahol az antifasiszták vették át az irányítást, ott sajnos napi szintűek a hazafiak elleni támadások”- olvasható betű szerint a honlapon.

A portál úgy tudja, hogy tüntetésre készül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda is.

„Fontos, hogy nem lesz bejelentett ellentüntetés, így egy zászló, vagy transzparens is okot adhat a rendőrök részéről a beavatkozásra. Inkább hangos véleménynyilvánításra összpontosítsunk (kereplők, kürtök, sípok jöhetnek!)” – hívják fel a figyelmet, hozzátéve: az ittas „hazafiak” menjenek inkább kocsmába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.