Az államfő nem fogadja a Magyar Agrárkamara elnökét

A budapesti székhelyű Magyar Agrárkamara múlt év decemberében megválasztott, új elnökeként Forgács Barna az idén májusban levélben kért személyes találkozót Sólyom László köztársasági elnöktől. De az elnök nem tudja fogadni.

A kapcsolatfelvétel kezdeményezését az országos kamara Debrecenben élő vezetője azzal indokolta: az államfő nem titkoltan erősen kötődik a vidékhez, a természethez, s mivel a természetvédelem nem létezhet mezőgazdasági vállalkozások nélkül, a köztársasági elnök és a magyar agrárium köztestülete között elkezdődhetne a párbeszéd a környezettudatos gazdálkodás megvalósulása érdekében.

Sólyom az AB-hez fordul
Sólyom László

A kérést a Köztársasági Elnöki Hivatal elnöki titkársága június 18-án kelt válaszában elutasította. A titkárság levelében az olvasható: az államfőnek az elkövetkező időszakban rendkívül sűrű a hivatalos programja, ezért a találkozót jelenleg nem tudják a naptárba illeszteni.

Ezzel kapcsolatban Forgács Barna tudósítónknak azt mondta: rendkívül meglepte a köztársasági elnöki hivatal válasza, mert nem gondolta volna, hogy egy közfeladatokat ellátó, országos hatáskörű köztestület vezetőjét az államfő nem kívánja fogadni.

Úgy fogalmazott: nem csupán udvariassági látogatást akart tenni a Sándor-palotában, hanem informálni akarta az elnököt a magyar mezőgazdaság helyzetéről, a magyar termelők legfontosabb problémáiról, miután az államfő már több sajtónyilatkozatában utalt arra, hogy személyesen kíván tájékozódni a legfontosabb gazdasági kérdésekről. Kérdésünkre, hogy szerinte mi lehet az elutasítás hátterében, Forgács Barna azt válaszolta: nem akar találgatni.

Az ügyben megkerestük a köztársasági elnöki hivatalt, ahol azon felvetésünkre, hogy a Magyar Agrárkamara elnöke talán megérdemelt volna egy személyes találkozást az államfővel, a kommunikációs főosztály azt a választ adta: a köztársasági elnökhöz rengeteg hasonló megkeresés érkezik, a találkozókat pedig a zsúfolt program miatt nagyon nehéz összehangolni, különösen nyári időszakban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.