Az állambiztonsági szolgálatok levéltára adhat csak engedélyt a kutatásokra

Hétfőn lép hatályba a levéltári törvény módosítása, amely egyebek mellett határoz arról, hogy az iratok egy része a Politikatörténeti Intézet levéltárából a Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba kerüljön.

A levéltári törvényt május 21-én módosította – 244 támogató és 44 elutasító szavazattal, 46 tartózkodással – az Országgyűlés. Ennek értelmében az egykori állampárt – az MDP és az MSZMP –, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteinek iratai az állam tulajdonát képezik, és így a Politikatörténeti Intézet levéltárában őrzött közokiratok az országos levéltárhoz kerülnek.

A törvény értelmében a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ezek társadalmi szervezetei (a Magyar Partizánszövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Magyar Nők Országos Tanácsa), ifjúsági szervezetei (a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a Magyar Úttörők Szövetsége), valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és az ágazati szakszervezetek iratai az állam tulajdonát képezik.

A levéltári törvény módosításával a megyei levéltárak beolvadnak a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba, és annak megyei szintű szervezeti egységei lesznek. A megyei levéltárak intézményi önállósága a módosítás által megszűnik, a közfeladat-ellátás tartalmi elemei azonban nem változnak.

Megszűnik a kutatatási engedélyeket eddig kiadó levéltári kutatási kuratórium is, az engedélyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetője adhatja ki ezután.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.