Az alkotmánybírák kasztjai

Nincs igazuk azoknak, akik azzal vádolják a kormányoldalt, hogy a parlament előtt lévő újabb alkotmánymódosítással "saját embereit" szeretné az Alkotmánybíróságba ültetni - nyilatkozta Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügyi miniszter, a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfőn este. A politikus szerint az új, januárban hatályba lépő alaptörvény hozta változásokra, az AB parlament feletti kontrolljának szerepére, megnövekedett hatáskörére segít felkészülni, hogy januárhoz képest némileg előrehozzák az AB új tagjainak és elnökének megválasztását, a létszámbővítést.

„Nem mondanak igazat (az ellenzék – a szerk.). Az új alaptörvény mindenképpen hatályba lép januárban; az  alkotmány mostani módosításának szándéka pedig azt célozza, hogy  öt új alkotmánybíró és az új elnök már szeptemberi hatállyal megkezdhesse a munkáját” – így reagált Balsai István fideszes országgyűlési képviselő arra az ellenzéktől idézett felvetésre, miszerint az Alkotmánybíróság tagjai létszámára és az elnök megválasztására vonatkozó alkotmánymódosítással a saját embereik testületbe juttatása lenne a kormánypártok célja.

Balsai hozzátette: az új tagoknak a munkára fel is kell készülniük, ráadásul a januártól hatályos alaptörvény szerint a változás igen jelentős lesz mind az AB létszámát mind a költségvetését és a feladatait illetően is. „Arról van szó, hogy mintegy négy hónappal korábban kerül sor az AB egy hiányzó és négy új tagjának a megválasztására” - szögezte le a politikus.

Balsai István hozzáfűzte: aki azt állítja, amit most az ellenzék, az az Alkotmánybíróság húsz éves történetét tagadja, ugyanis mindig politikai megállapodás alapján jelölték az alkotmánybírákat, ez így lesz most is; a megválasztásuk után pedig a bírák befolyástól és pártkötődéstől függetlenül végzik majd munkájukat.

Azzal viszont, hogy megemelik az Alkotmánybíróság létszámát, tulajdonképpen bebiztosítja magát a kormányoldal, hogy „többsége” legyen a szavazati arányt illetően a testületben – idézett fel egy további ellenzéki véleményt a változásokról a Közbeszéd műsorvezetője.

„Nem értem a feltételezést” – reagált Balsai István. „Ezek az alaptalan vádak azokat az embereket érintik, akiket - még nem is tudom, kik lesznek azok - beskatulyáznak ilyen vagy olyan politikai kinevezettek közé” - tette hozzá. Kifejtette: az AB tagjait most már hosszú idő óta a parlament választja, és ilyen értelemben persze politikai döntés születik egy politikai testületben, az Országgyűlésben. „De az Alkotmánybíróság működése, a parlament feletti kontroll szerepe, megnövekedett hatásköre természetesen más munkát takar” - nyilatkozta a volt a igazságügyi miniszter.

Az AB létszámának növelését Balsai István a megnövekedett feladatok mellett a közeli múltra tett történelmi visszatekintéssel is indokolta: eredetileg, az 1989-ben elfogadott törvény szerint a testület tizenöt fővel kezdte volna meg a munkáját, méghozzá három ütemben választva a tagokat a teljes létszámig; az első öt tag '89-ben kezdte meg a működését, az első szabad választás után hat fővel gyarapodott a létszám. A harmadik körös bővítés azonban már elmaradt, mivel a '94-ben hivatalba lépett Horn-kormány redukálta az AB létszámát tizenegy főre - hangzott az érvelés.

A mostani kormányzat az eredeti, tizenöt főre bővíti a létszámot, ennek aktuális indoka pedig az AB megnövekedett feladatmennyisége; sokkal több munkájuk van - érvelt Balsai István. Jelentős többletmunkát jelent majd, hogy az AB minden jogerős bírósági döntést felülvizsgálhat. Ezzel kapcsolatban a volt igazságügyi miniszter kijelentette: olyan nagy bírósági felülvizsgálati számra készülnek, hogy maguk az alkotmánybírák indítványozták a létszám tizenöt főre bővítését.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben az AB miért nem önmaga választja az elnököt a saját tagjai közül, és miért a parlament teszi majd ezt, a fideszes politikus úgy reagált: minden fontos funkcióba az Országgyűlés választ elnököt, erre példa a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy legfőbb ügyész is. Az AB-t érintő változás okát Balsai abban jelölte meg, hogy nem vált be az eddigi rendszer, egyfajta „kasztosodásra vezethetett” az AB-n belül, a tagok „hosszú ideig azzal voltak elfoglalva, hogy ki lesz három év után ismételten az elnök; ezt a feladatot átveszi az Országgyűlés”.

Az új alkotmánybírók kívülről jönnek, ám az elnök nem biztosan - hangzott az interjúban.  De az új embereknek a soha nem látott létszámbővüléssel kapcsolatban teendőik lesznek; a fizikai elhelyezkedésre, a „betanulásra”  szükséges az a szeptembertől januárig terjedő néhány hónapnyi idő, hogy januártól a kibővített hatáskörrel lássák el feladatukat - nyilatkozta Balsai István a Közbeszéd stúdiójában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.