Az alaptörvény ellen tüntetett a DK Gödöllőn

Koporsóval temette a köztársaságot a Demokratikus Koalíció néhány tagja Magyarország új alaptörvénye aláírásának második évfordulója alkalmából Gödöllőn. A helyszínen a Fidesz szimpatizánsai is tüntettek.

A Szabadság téren kora délután a Demokrata Koalíció (DK) képviseletében egy 5-6 tagú csoport jelent meg egy koporsóval, így demonstrálva, hogy álláspontjuk szerint "a köztársaság halott".

Kis Ildikó, a DK helyi elnöke kijelentette, véleményük szerint az új alaptörvény jogbizonytalanságot teremtett, aminek következtében megszűnt a köztársaság.

A demonstrálókhoz "Együtt 2014"-táblával további négy ember csatlakozott, majd közösen városbejáró sétára indulva elhagyták a teret.

Eközben a Fidesz szimpatizánsainak 20-30 tagú csoportja Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont hazugnak beállító táblákkal jelent meg a téren, élükön Vécsey Lászlóval, a párt országgyűlési képviselőjével. A politikus rögtönzött sajtótájékoztatóján leszögezte: Magyarország államformája a köztársaság.

Véleménye szerint a DK-val rokonszervezők elfelejtik, hogy a Gyurcsány-Bajnai nevével jelzett korszak a nokiás dobozok, a 23 millió román betelepedésével riogatás, a multiknak juttatott garantált profit jegyében telt el, mindez "a mai gazdasági bajok egyik fő forrása".

A politikus arról is szólt, hogy a rezsicsökkentés támogatására Gödöllőn eddig már több ezer aláírás gyűlt össze, és mostantól a Fidesz helyi irodája is nyitva áll az újabb aláírók előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.