Az alakzatban vonulást is betiltaná a DK

A gyülekezési törvénybe foglalná a Demokratikus Koalíció, hogy egyen- vagy formaruhában, illetve alakzatban vonulva nem lehet demonstrálni.

„Nem minősül békésnek a rendezvény különösen, ha a résztvevők egyenruhát vagy egyenruhára emlékeztető egységes ruházatot viselnek, illetve alakzatban vonulnak” – így módosítaná a gyülekezési jogról szóló törvényt a Demokratikus Koalíció tíz parlamenti képviselője.

Előterjesztésük indokolása szerint „Magyarországon az elmúlt években félkatonai alakulatok jöttek létre, amelyek a második világháború előtt és alatt működő félkatonai szervezetekre, köztük nyilas rohamosztagokra emlékeztető jelképeket használnak, jelszavakat hangoztatnak, egyenruhákat viselnek”.

Korábban ezek a szervezetek inkább csak szélsőséges eszméket hirdettek, viszont „újabban vonulásaik célja mindenekelőtt a települések roma lakosságának megfélemlítése”.

A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette párt álláspontja szerint az ilyen megmozdulások „visszaélést jelentenek a gyülekezési joggal, sértik a polgárok és csoportjaik emberi méltóságát”.

A képviselők ezért úgy gondolják – anélkül, hogy a gyülekezés jogát az állam vagy szervei annak tartalma szerint korlátoznák –, érdemes a jelenlegi szabályozást módosítani, hogy minden olyan rendezvényt megtilthassanak, amelynek célja a polgárok megfélemlítése.

A szabálysértési törvény ma is tiltja, hogy nyilvános rendezvényen bárki a bíróság által feloszlatott egyesület egyenruháját vagy formaruháját viselje, illetve olyan öltözékben jelenjék meg, amely - jellegzetes tulajdonságai miatt - feloszlatott egyesület formaruhája emlékeztet.

Ez okozhat bizonyos értelmezési nehézséget, s a rendőrség dolgát az sem könnyíti meg, ha ehhez hasonló korlátozást a gyülekezési törvényben is megfogalmaznak. Gyurcsányék emellett tiltanák még még az alakzatban vonulást is.

Az előterjesztés célja nyilvánvalóan az, hogy a korábban a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda utódszervezetei ne tarthassanak semmilyen nyilvános rendezvényt, de legalább senki ne viselhesse sajátos ruházatok egyetlen darabját sem, s ne vonulhassanak szabályos alakzatban.

Kérdéses, hogy a kétharmados többség hajlandó-e támogatni ezt a javaslatot, s az is: a rendőrség miként tudna érvényt szerezni egy ilyen rendelkezésnek, amikor a szabálysértési törvény értelmezésével is gondok vannak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.