Nem alaptörvény-ellenes a 2006-os tömegoszlatásokkal összefüggő ítéletek semmisségét kimondó törvény – derül ki az Alkotmánybíróság (AB) kedden kihirdetett határozatából. A kivételes jellegű és különleges helyzetek politikai és jogi kezelésére elfogadott „igazságtételi” célú jogalkotás, amennyiben az összhangban van az alkotmányos követelményekkel, a testület szerint nem kifogásolható.

A Btk. egy 2011-es módosítása mondta ki, hogy a „2006. szeptember 18. és október 24. között, Magyarország területén, a tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélések, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai semmisnek tekintendők, amennyiben az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte”. Emiatt húsz bíró fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a kifogásolt rendelkezés megsemmisítését.

Az AB szerint a törvényhozás a politikai céljai megvalósítása érdekében alkothat semmisségi törvényt is, és ha a jogerő áttörése – tehát egy befejezett bírósági eljárásban születetett ítélet megváltoztatása – kizárólag az elítélt javára történt, az nem sérti a jogállamiság alapkövetelményét. A testület hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű jogszabályok „alkotmányossága vizsgálata során mindig különös figyelmet fordított a semmisségi törvényekkel érintett időszakok politikai és társadalmi viszonyaira, az elkövetett cselekményekre és az elítélések jellegére, módjára”, és a jelen ügyben is így járt el. 

„Köztudott, és az eseményeket vizsgáló bizottságok dokumentumai (…) is azt támasztják alá, hogy 2006 őszén Magyarországon deklaráltan a jogállam keretei között, de azzal összeegyeztethetetlen események történtek. Mind a tömegmegmozdulások, mind ezek felszámolása, mind az ezt követő eljárások során számos jogtalan és/vagy jogsértő cselekmény is történt” – szögezi le az AB.

A „most vizsgált esetben a törvényhozó az utóbb vitatottá vált rendőri intézkedések, eljárások alapján indult és utólag megkérdőjelezhető valóságtartalmú rendőrségi tanúvallomásokra alapított elítélések semmissé nyilvánításáról döntött”. Az alkotmánybírák szerint „ennek a jogbiztonsággal és a jogerő tiszteletével konkuráló alkotmányos indoka lehet a jogállami követelményeknek megfelelő büntetőjogi értékelés érvényre juttatása a már lezárt jogviszonyok tekintetében is”.

A jogalkotó az AB álláspontja szerint ezzel nem sértette meg a hatalmi ágak megosztásának elvét sem. Bár az országgyűlés a bíróságokra feladatot rótt, de ezzel nem csorbította azok függetlenségét és önállóságát. Bizonyos esetekben ugyanis – „méltányolható körülményekre” figyelemmel – mérlegelést tett lehetővé, a döntések ellen pedig jogorvoslatot biztosított. 

Az indítványozók úgy vélték, a törvény előtti egyenlőséget sérti, hogy a semmisségi törvény különbséget tesz a bizonyítási eszközök között, hiszen kizárólag a rendőri jelentésre vagy rendőri tanúvallomásra alapított ítéletekről szól. Az AB viszont úgy látta, az elítélések alapjául szolgáló bizonyítási eszközök közötti különbségtétel alkotmányosan nem kifogásolható.

A jogszabály a „hazugság vélelmén” alapul, hiszen a rendőrök vallomásait minden vizsgálat nélkül ki kellett rekeszteni, és a csak azokon alapuló ítéleteket meg kellett semmisíteni, ami sértheti az ő jó hírnévhez való jogukat – vetették fel a normakontrollt kezdeményezők. Az alkotmánybírák ezzel kapcsolatban kimondták: ez nem jelenti „az indítványozók által feltételezett minősítést, csupán behatárolja a semmisséggel érintett ügyek csoportját”.

A korábbi semmisségi törvények – például az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról vagy az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló jogszabályok – „a politikai rendezést szolgálták, mert az ítéleteket diktatórikus kormányzás alatt álló országban, illetve nem jogállamban” születtek, a bíróságok függetlensége korlátozottan érvényesült, a tisztességes eljárás követelményei pedig nem érvényesültek – figyelmeztet különvéleményében Lévay Miklós, akihez Bragyova András és Kiss László is csatlakozott. Nem mondták ugyan ki, de erről most nyilvánvalóan szó sem lehetett.

Lévay hangsúlyozta, hogy a „jogerő áttörésének alkotmányos indokokon kell alapulnia, a jogalkotónak a szükségesség-arányosság kritériumai szerint igazolnia kell, hogy mely más alapjog érdekében, milyen okokból és milyen körben kerülhet sor a kivételes jogalkotói megoldásra”. Ez szerinte most nem történt meg. 

Álláspontja: a bírói függetlenséget közvetlenül sérti, ha „a törvényhozó hatalom bizonytalan szempontokat meghatározva kötelezi a bíróságokat saját döntéseik felülírására”. Szerinte sérti a hatalommegosztás, a bírói függetlenség elvét az is, hogy a „semmisségi törvény hatálya alá eső ügyek körére vonatkozóan a jogalkotó meghatározott bizonyítékok (rendőri jelentés, rendőri tanúvallomás) törvény általi kirekesztésével elvonja a bíróság döntési kompetenciáját”.