„Az útdíj célja a netadó után bosszút állni”

A Demokratikus Koalíció az útdíjrendelet visszavonására és a bevezetésével okozott káosz felszámolására szólítja fel a kormányt - közölte hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja, Varju László.
Azt mondta, az elmúlt napok lelkileg és pénzügyileg is megviselték azokat, akik azért álltak sorban, mert fizetni kell azért, amiért eddig nem kellett. A kormányszóvivő korábban arról beszélt, január 1-jétől minden rendben lesz és hozzáférhetőek lesznek a különböző matricák, ehelyett "teljes összeomlás volt" - értékelte a független képviselő, hangsúlyozva: a DK tiltakozik az útdíj ellen, mert az nem több az emberek megsarcolásánál.

Bírálta, hogy miközben a benzinkutakon nem lehetett matricákat kapni, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. internetes értékesítési rendszere sem működött. Több helyről arról érkezett panasz, hogy még tábla sem jelzi a fizetési kötelezettséget, ezért az ezeket a szakaszokat használó autósokat utólag majd "sunyi módon" megbüntetik - folytatta.

Varju László szerint átláthatatlanság és igazságtalanság jellemzi a rendszert, az útdíj egy különadó, aminek célja a "netadó után bosszút állni".

Az államfő sajtónyilatkozatáról azt mondta: a Demokratikus Koalíció elvárásainak nem felelt meg Áder János köztársasági elnök hétfői bejelentése, miszerint a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült január 1-jétől a Köztársasági Elnöki Hivatal. Abban bíztak ugyanis, hogy az államfő a szabadság vagy az alkotmány védelmében szólal fel.

A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva Gréczy Zsolt szóvivő közölte, a DK abban érdekelt, hogy a civil tüntetések sikeresek legyenek. Hozzátette: pártjuk a tavalyi év utolsó napjaiban viszont "arra az anomáliára hívta fel a figyelmet, hogy nem lehet úgy tüntetéseket szervezni, hogy közben pártok támogatóit megpróbáljuk rávenni arra, hogy ne képviseljék mindazt, amiben hisznek". A tüntetéseknek előbb-utóbb el kell jutniuk odáig, hogy azokon pártzászlók is megjelennek, és pártok politikusai felszólalnak, méghozzá "minél hamarabb, annál jobb" - értékelte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.