Az ügyfélkaput majd nem tudják elállni a kopaszok?

A párhuzamossági moratórium miatt versenyfutás van a beadványozók között. A Nemzeti Választási Iroda vezetője azt javasolja, hogy erre a célra az ügyfélkaput is igénybe lehessen venni.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint lehetővé kellene tenni, hogy a jövőben az ügyfélkapun keresztül is lehessen népszavazási kezdeményezéseket benyújtani az irodához.

Pálffy Ilona kedden azt követően beszélt erről az MTI-nek, hogy délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, hogy a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelenők arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket. 

Az NVI elnöke emlékeztetett: a népszavazási törvény értelmében egy új kérdést nem lehet addig vizsgálni, amíg a témában elsőként benyújtott kérdés hitelesítése ügyében nem születik jogerős elutasítás. A párhuzamossági moratórium miatt "versenyfutás" van a beadványozók között, hogy ki tudja előbb beadni a kérdését, mivel a jogszabály nem rögzíti, az új kérdés benyújtása pontosan mikortól lehetséges - fűzte hozzá.

Mint mondta, az NVI szeptember óta csak olyan beadványokat fogad be, amelyeket az épület portáján elhelyezett dátumbélyegzővel érkeztetnek, de ahogyan a kedden történtek is mutatják, ez még mindig nem elég.

Jelezte: a nyáron már az igazságügyi miniszternél kezdeményezte, hogy szűnjön meg a népszavazási kérdések esetében a jelenleg érvényben lévő párhuzamossági moratórium. Vagyis, hogy több hasonló témájú kérdésben is lehessen egy időben aláírásokat gyűjteni, és abban lehessen a népszavazást megtartani, amelyben a leghamarabb összegyűlik a 200 ezer támogató aláírás.

Jelenleg „mindenki a Kúria honlapját figyeli”, hogy ott mikor jelenik meg a végzés a kérdés hitelesítésének elutasításáról, ezért már korábban javasolta az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy a Kúria döntésének nyilvánosságra hozatalát követő munkanapon, reggel 8 órától szűnne meg a kérdés "védettsége" - közölte.

Pálffy Ilona az MTI-nek elmondta, a kedden történtek miatt azt kezdeményezi az igazságügyi tárcánál, hogy a jövőben - elkerülendő az iroda épületében a tömegjeleneteket - ügyfélkapun keresztül is be lehessen nyújtani a népszavazási kezdeményezéseket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.