„Az Orbán-kormány újabb lehetőséget teremtett, hogy kitolja a zsetont az oligarcháknak”

Nem a kérdés benyújtásának időpontja, hanem az számít majd, ki gyűjt össze előbb kétszázezer aláírást – hangsúlyozta a kormánynak a népszavazási törvény módosítására tett indítványa kapcsán Völner Pál igazságügy-minisztériumi államtitkár a parlamentben szerdán.
A hatályos szabályok szerint ugyanazon tárgyban csak egyetlen népszavazási kezdeményezés futhat, és aki a Nemzeti Választási Irodánál gyorsabbnak bizonyult, az nyert. Ha a javaslatot elfogadják, azonos kezdeményezések kapcsán is lehet egyszerre aláírásokat gyűjteni. Az államtitkár elmondta azt is, hogy csak a Nemzeti Választási Bizottság által kiadott, egyedi azonosítóval ellátott íveken lehet a jövőben aláírásokat gyűjteni.

A Fidesz támogatja a javaslatot – közölte Répássy Róbert, a párt vezérszónoka. Szerint mindazonáltal érdekes lesz, hogy az azonos tárgyú, de más szövegezésű kérdésekre hogyan reagálnak a választók. A KDNP-s Vejkey Imre szintén szükségesnek ítélte a módosítást, hangsúlyozva: adatvédelmi szempontból is fontos, hogy az aláírásokat csak a hivatalon kiadott íveken gyűjtheti. Azokkal egyébként – miként a parlamenti választásoknál az ajánlóívekkel – el kell majd számolni, és ha valaki az íveket nem adja le, bírságra számíthat.

Bárándy Gergely, az MSZP szakpolitikusa viszont inkább azt hangsúlyozta, hogy az előterjesztés mellékes kérdésekről szól ahhoz képest, hogy korábban megváltoztatták a népszavazás érvényességére és eredményességére vonatkozó szabályokat. Úgy gondolja, a változások miatt esély sincs rá, hogy egy referendum sikeres lenne. Ugyanakkor felvetette: vissza kellene állítani a népi kezdeményezés intézményét. Szóba hozta emellett, hogy a kormány mindenáron – a Fidesz alelnökéhez köthető verőlegények közreműködésével – meg akarta akadályozni a szocialisták népszavazási kezdeményezését.

A jobbikos Dúró Dóra ugyancsak utalt rá, hogy Kubatov Gábor küldte az embereit a választási irodához. Megjegyezte azt is, hogy amennyiben központilag állítják elő az aláírásgyűjtő íveket, azzal megint csak helyzetbe hozhatnak valaki.

Schiffer András, az LMP társelnöke meg is nevezte, kiről lehet szó: ő Erdős Ákost vélelmezi kedvezményezettnek. (Erdős Gyurcsány Ferenc korábbi üzletfele, de az Orbán-kormánnyal is jó kapcsolatokat ápol. Ennek lehetett a jele, hogy az érdekeltségébe tartozó ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. – a volt Állami Nyomda – kapta a megbízást az Orbán-kormány menekült- és idegenellenes plakátjainak a gyártására.) Szerinte most újabb lehetőséget teremtettek arra, hogy kitolják a zsetont az oligarcháknak, akár a régi „kaviárbaloldal" képviselőinek. Hozzátette, hogy a végén akár a „nemzet gázszerelője" kaphat jogot az ívek nyomtatására.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.