„Az Orbán-kormány a kommunista idők legrosszabbikát idézi”

– Mindegy, hogy ki melyik párttal szimpatizál vagy épp milyen vallású, abban egyek vagyunk, hogy kint fagyoskodunk egy hideg parkban, miközben a mögöttünk lévő luxuspalotában a kormány a mi pénzünkön zabál és dőzsöl – mondta Tyetyák Zoltán, a Miskolcnak Hangja Van elnevezésű civil csoport egyik vezetője az általuk szervezett kormányellenes lillafüredi demonstráción, nem messze a Palotaszállótól, ahol a kormány és a Fidesz-frakció ülésezett.
Nagy tömegeket nem tudtak megmozgatni, leginkább azok lengettek zászlót, emeltek magasba táblát, akik a rendezvényen kínált meleg ételért is sorba álltak. Feltűnt a közönség soraiban Tóth Imre Miklós, volt vasgyári munkás, aki néhány évvel ezelőtt az első borsodi Éhségmenetet szervezte. Ő azt mondta tudósítónknak: leginkább rendes munkát szeretne, ezért tüntet.

A hermanosok mellett szervezett múlt heti miskolci demonstráció egyik szónoka, Oláh Benjámin Lillafüreden arról beszélt: amit most a magyar kormány művel, például a terrorveszéllyel való folyamatos fenyegetőzéssel, az az átkos kommunista idők legrosszabbikát idézi. Szerinte ezt a rezsimet csak egy igazán nagy és erőt sugárzó tömeg képes „megfingatni", a „fiúk" ugyanis egyedül az erő szavából értenek, attól ijednek meg. Ezért azt kérte: aki teheti, menjen el szombaton a Kossuth téri tüntetésre, Budapestre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.