Az Orbán-bányák mellett kevésbé aktívak a szavazók, mint a Pancho Arénánál

A vasárnapi népszavazás első felében Fejér megye volt az ország egyik legaktívabb része, a részvételi adatok szerint szinte minden negyedik választó leadta voksát 13 óráig.

A megyén belül azonban nagyon jelentősek az eltérések.

Orbán Viktor szűkebb pátriája, Felcsút több mint 11 százalékkal múlta felül az országos átlagot (23,56 %). A Mészáros Lőrinc által vezetett település 1474 szavazásra jogosult lakója közül 514-en szavaztak, ami 34,87 százalékos részvételi arány, de nem sokkal maradt el a szomszédos Alcsútdoboboz sem. A Pancho Arénától induló kisvasút másik végénél 33,2 százalék járult kora délutánig az urnákhoz.

Kevésbé siettek leszavazni a gántiak. Bár a részvételi számok az Orbán család bányaközpontjában is meghaladták az országos átlagot, a 27,7 százalék jóval kisebb aktivitást mutat.

Etyeken, Andy Vajna stúdiója mellett és Csabdin, Tiborczék birtokainál ennél jóval rosszabb a helyzet. Mindkét település 24 százalékkal "csak" a megyei átlagot tudta hozni.

Érdekes, hogy Fejér megyében – Felcsúton is túltéve – a Gyurcsány-kormány kaszinóbiznisze miatt elhíresült Sukoró tolta leginkább felfelé az átlagot. Sukorón 1,5 százalékkal túltettek a felcsútiakon is.

A megyében a mezőszilasiakat hagyja leginkább hidegen a menekültek uniós kvótája. A Felcsútnál nagyobb lélekszámú településen mindössze 14,6 százalék szavazott 13 óráig.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.