Az MSZP nem egyeztet a postatörvényről

Konstruktív és jó hangulatú volt az egyeztetés a postatörvény módosításáról, remények szerint a hasznos megbeszélés eredményeként a parlamenti pártok támogatják majd a javaslatot – mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden az egyeztetést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Magyar Posta székházában tartott egyeztetésen részt vett a javaslatot beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a meghívott öt parlamenti pártból képviseltette magát a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP frakciója, nem volt jelen az MSZP képviselője.    

Németh Lászlóné hangsúlyozta: a postatörvény módosításának egyik célja, hogy a Magyar Posta feladatát pénzintézeti partnerek bevonásával láthassa el olyan településeken, ahol a postafiókok kihasználtsága kritikusan alacsony, ezzel a lépéssel az állami vállalat milliárdos nagyságrendű költséget takarítana meg, az ügyfélkiszolgálás színvonala biztosított lenne ezeken a településeken is.

Hozzátette: a hálózat észszerűsítésével az ügyfelek egy helyen, egy időben az eddig megszokottnál több szolgáltatást vehetnének majd igénybe.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.