„Az MSZP-elnöknek megártott a balatoni nyár”

A Varsói Szerződést a magyar népre kényszerítő párt elnöke vádolja az uniós csatlakozási tárgyalások egy részét lefolytató Orbán Viktor kormányát az EU elhagyásával – ezt állítja a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Semmi nem mutatja jobban a Magyar Szocialista Párt felelőtlenségét Gulyás Gergely szerint, mint hogy az október 2-i népszavazástól történő távolmaradásra bíztat, miközben a referendum érvényessége adja a lehető legerősebb eszközt a kormány kezébe, hogy a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését elkerülhesse.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnap arra reagált az MTI-nek, hogy Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke előző nap közölte, az MSZP tagjai nem vesznek részt az október 2-ra kiírt népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot kívánják megtartani. Az MSZP- s politikus szerint a népszavazásnak „nincs jogi következménye, a tárgya valójában nem létezik, és nem szól másról, mint egy buta üzenet Brüsszelnek".

Molnár Gyula azt mondta: „A szüleink, nagyszüleink titokban hallgatták a Szabad Európa Rádiót", és akkoriban arról az Európáról álmodtak, amelyet az a rádió képviselt. Ma pedig „ezek a fiatalemberek mintha félredobnák szüleink, nagyszüleink álmát, és mintha ki akarnák vezetni ezt az országot Európából" – tette hozzá kormánypárti politikusokra utalva.

Az MSZP elnökének Szabad Európa Rádióval kapcsolatos megjegyzéseire Gulyás Gergely úgy reagált: Molnár Gyulát néhány héttel ezelőtt azon párt „korrumpált jogutódjának" elnökévé választották, amely a Szabad Európa Rádió hallgatóit börtönbe záratta.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint „Molnár Gyulának vélhetően megártott a balatoni meleg" és ennek tudható be, hogy a Varsói Szerződést a magyar népre kényszerítő párt elnöke az uniós csatlakozási tárgyalások egy részét lefolytató Orbán Viktor kormányát vádolja az EU elhagyásával.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.