Az MSZP beelőzte a Jobbikot

Megtorpant a Fidesz szavazóinak csökkenése márciusra, és a párt múlt hónapihoz hasonlóan 23 százalékon áll. Az MSZP támogatottsága egy százalékpontot nőtt, 12 százalékon áll. A párt ezzel megelőzte a Jobbikot, a különbség a biztos szavazó, pártot választani tudók körében már a hibahatáron van.

A Jobbik szavazók aránya eközben az eddigi mélyponton stabilizálódni látszik, a párt ebben a hónapban is 11 százaléknyi választót tudhat maga mögött – derül ki a Publicus Intézet kutatásából. A közvéleménykutató a Vasárnapi Hírek megbízásából, március 10 és 17 között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát.

A Fidesz támogatóinak aránya pár hónapnyi csökkenés után megállt, és 23 százalék. Ezzel a párt továbbra is egyértelműen vezet, ám úgy tűnik, hogy az elvesztett szavazók visszaszerzésére tett kísérletek, például a menekültügy felmelegítésével, egyelőre nem vezettek eredményre. A Fidesz szavazóinak aktivitása átlagosnak mondható.

Az MSZP szavazóinak aránya az elmúlt egy hónapban egy százalékpontot növekedve, 12 százalék. A párt az NVI botrány okán rá irányuló figyelem, és a Salgótarjánban megszerzett választási siker árnyékában ezzel, a választások óta először - hibahatáron belül ugyan -, de megelőzte a Jobbikot. Mivel az MSZP szavazói a legaktívabbak, ezért ez az előnye a biztos szavazó, pártot választani tudók körében már a hibahatáron van.

A Jobbik támogatóinak száma nem változott az elmúlt hónapban, így 11 százalék. A párt támogatóinak majd' egy éve tartó lassú csökkenése ezzel a mélypontján stabilizálódni látszik. A Jobbik szavazói továbbra is a legkevésbé lelkesek, tízből csupán minden hatodik szavazójuk menne el az urnákhoz "most vasárnap".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.