Az MSZP a 3-as metróval fúrná meg Tarlóst

Aláírásgyűjtést kezd a fővárosi MSZP a 3-as metró mielőbbi felújítása érdekében - jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke szerdán Budapesten.

Kunhalmi Ágnes a 3-as metró Nyugati téri bejáratánál tartott sajtótájékoztatón bírálta Tarlós István főpolgármester szerinte egymásnak ellentmondó nyilatkozatait a metróvonal állapotával kapcsolatban. Tarlós István és a főváros fideszes vezetése orosz rulettet játszik a budapesti emberekkel - értékelte.

A politikus emlékeztetett arra, hogy kedden füstölés miatt leállították a metrót, úgy véli, amennyiben nem kezdődik el a 3-as metró felújítása azonnal, akkor hatalmas problémák lesznek. Az aláírásgyűjtéssel az a céljuk, hogy képviseljék a metróval naponta utazó "hangtalan" embereket a "tehetetlen és tehetségtelen kormány és a tehetségtelen főváros" előtt.

Kunhalmi hozzátette, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter "egy tollvonással áthúzta" a fővárosra jutó fejlesztési forrásokat. Úgy fogalmazott, azok a külvárosi emberek, akik csak a 3-as metróval járhatnak munkába, sokkal többet érdemelnek, nekik nincs Audi A8-uk. "Én tudom azt, hogy a Fideszt nem érdekli a külvárosi lakosság" - mondta, megjegyezve, hogy tavasszal majdnem minden olyan kerületben baloldali győzelem született, ahol a 3-as metró halad.

Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető szerint a BKV esetleges állami kézbe vétele nem oldja meg a műszaki problémákat, ezért nem is támogatják azt. Az állam nem jelent garanciát arra, hogy felújítják a metrót, az államosítással sokkal rosszabb lett az oktatás, a kórházak helyzete is - mondta.

Szerinte Tarlós Istvánnak azért kell mennie néhány hónap múlva, mert Budapest csak így tud megmaradni, ugyanis a főpolgármester "szolgalelkű báb", aki Orbán Viktort szolgálja és nem a budapestieket.

Kérdésre válaszolva beszélt arról, 2010 előtt megtörténtek az előkészületek arra, hogy a 4-es metró befejezése után haladéktalanul elkezdjék a rekonstrukciót. Az állagmegóvás zajlik, de ma már azon túli felújítás kell; a síncsere egy-két évre jelenthet megoldást - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 3-4 évre nem lehet elhalasztani ezt a beruházást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.