"Az MNB tevékenysége minden ponton sérti a törvényeket"

Az MSZP szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa törvénytelenül működik, mivel abban a külsős tagok száma nem haladja meg a belső tagokét.
Burány Sándor, a szocialisták országgyűlési frakcióvezető-helyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel közölte, ezen törvénytelenség miatt a testület minden döntése jogilag támadható, ami pénzügyi kockázatot jelent.

Az ellenzéki politikus nyilvánvalónak nevezte, hogy az MNB tevékenysége "minden ponton sérti a törvényeket". Úgy fogalmazott, a jegybank nevében a "bank szót nyugodtan kicserélhetjük a bűnszövetkezet szóval", mivel az "több százmilliárd forintnyi közpénzt tol ki alapítványokba, alapítványokon keresztül haverok, rokonok zsebébe".

Az MSZP ezért ismételten azt követeli, hogy Matolcsy György távozzon a jegybank éléről - tette hozzá Burány Sándor, aki megjegyezte, az MNB vezetőjének távozása a monetáris tanács működését is törvényessé tenné.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.