Az LMP szerint a kormány felmondta a társadalmi szolidaritást

Az LMP szerint a kormány a jövő évi költségvetés-tervezetével nyíltan felmondta a társadalmi szolidaritás rendszerét.
Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke erről sajtótájékoztatóján beszélt szombaton, Budapesten. Úgy fogalmazott, a Fidesz már eddig is folyamatosan magára hagyta a szegény embereket, most azonban végleg elengedi valamennyiük kezét. A segélyezés tervezett megszüntetésének ugyanis beláthatatlan következménye lesz a szegénységi küszöb alatt élő mintegy 3,3 millió ember életében - mutatott rá.

Az LMP-s politikus szerint közülük is a gyerekek lesznek az egyik legnagyobb károsultjai a jövő évi büdzsének, ami elfogadhatatlan annak tudatában, hogy negyedüknek már most is nélkülöznie kell.

Miközben az adókedvezmények a jobban kereső családokat támogatják, addig például a családi pótlék feltételekhez, munkavégzéshez kötése, valamint a gyermekjóléti rendszer gyengülése és a szociális dolgozók elmaradó béremelése tovább rontja a legszegényebb családok és gyermekek körülményeit - fejtette ki.

Szél Bernadett közölte, a helyzet javítása érdekében kezdeményezik a gyes és a gyed 2008-ig visszamenő, az éves inflációt követő emelését, továbbá azt is, hogy a legkiszolgáltatottabb emberek esetében ne lehessen megszüntetni a segélyek folyósítását.

Az LMP társelnöke kérdésre válaszolva üdvözölte, hogy a kormány bejelentése alapján növekedhet a gyermekek nyári étkeztetésének támogatása. Ugyanakkor megjegyezte: az ezermilliárd forintosra becsült áfacsaló hálózatok felszámolásával a költségvetésben szükségtelenné válna a jelenlegi mintegy harmincmilliárd forintos szociális megszorítás.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.