Az LMP nem támogatná az autóipart

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormánynak gazdaságpolitikai fordulatot kell végrehajtania, mert az zsákutca, ha az ország döntően az autóiparra és multinacionális cégekre épít, a növekedés pedig jelentős mértékben az EU-támogatásoktól függ.
Schmuck Erzsébet szombati budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: tavaly októberben, amikor kitört a Volkswagen-botrány, a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, csökkenteni kell az ország függőségét az autóipartól. Ehhez képest - hívta fel a figyelmet - pár héttel később hatmilliárd forintos támogatást adott a kormány a győri Audi-gyárnak.

Úgy folytatta: Varga Mihály a "GDP váratlan csökkenése kapcsán" nemrég azt nyilatkozta, hogy ennek oka az autóipar gyengébb teljesítménye és az uniós támogatások elmaradása, ezért a kormány gazdasági növekedést eredményező csomagot dolgoz ki. Ennek elemei azonban nem láthatók - értékelt.

Azt mondta: a magyar gazdaság jelentősen függ az autóipartól, ez az ágazat adja ugyanis az ipari termelés 22 százalékát, ráadásul 90 százalékban exportra termel az ország. Az autóipar jelentős részben Kínában adja el termékeit, a kínai gazdaság pedig lassul - fűzte hozzá.

Schmuck Erzsébet szerint a világgazdaság nincs jobb helyzetben, mint a 2008-as nagy megrendülés idején, mert a fejlett országok adósságállománya nagymértékben nőtt az elmúlt években. Ezért a kormánynak tudatosítania kell, hogy ha csak az autóiparra és a multinacionális cégek teljesítményére épít, instabil helyzetbe hozza a magyar gazdaságot.

Kitért arra is, hogy a kormány az első negyedévben "egyetlen forintot sem tudott lehívni" az EU-s pénzekből; és bár - tette hozzá - azzal "dicsekszik", hogy korábban teljes mértékben lehívta a támogatásokat, az LMP szerint nem az a kérdés, hogy a támogatások 90 vagy 100 százalékát kapja meg az ország, hanem az, hogy miként használja fel például a társadalom szétszakadásának megállítására vagy a fenntartható gazdaságot erősítő vállalkozások létrehozására.
 
Ehhez képest - fogalmazott Schmuck Erzsébet - az EU-s pénzek "jelentős részét ellopják", másik jelentős részét "bebetonozzák".

Hangsúlyozta: a kormánynak jelentős fordulatot kell végrehajtania mind a társadalom- mind a gazdaságpolitikában. Rá kell döbbennie, hogy nem elegendő, ha csak a Fidesz hátországát gazdagítja, miközben széles rétegek tovább szegényednek.

"Oldani kell a gazdaság duális szerkezetét" - közölte az ellenzéki politikus, hozzátéve: az LMP nem állítja, hogy nincs szükség multinacionális cégekre, "a probléma a mértékkel van". Schmuck Erzsébet szerint a kis- és középvállalkozások, a helyi gazdaság megerősítése lenne a legfontosabb.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.