Az LMP helye még nem biztos

A Fidesz–KDNP elsöprő győzelme már a vasárnap esti végeredmények ismeretében egyértelmű volt, hiszen a kormánypártok a szavazatok 51,49 százalékának megszerzésével 12 mandátumhoz jutottak. Az éjjel közzétett részadatok viszont érdekes adalékokkal szolgáltak a Fidesz-győzelemhez és az ellenzéki pártok szerepléséhez.

A Nemzeti Választási Iroda adataiból kiderül például, hogy az MSZP már csak a negyedik erő Budapesten. A szocialisták a szavazatok 11,5 százalékát szerezték meg a fővárosban, míg az Együtt–PM 13,07, a Demokratikus Koalíció (DK) 13,1, a Fidesz–KDNP pedig 43,75 százalékot ért el. Vidéken is súlyos vereséget szenvedtek a szocialisták. Miként arra az Index összeállítása is rámutatott, a megyék közül sehol nem nyert az MSZP, s csak Csongrádban lett második, Pest és Fejér megyében pedig – miként a fővárosban – csupán a negyedik helyet szerezte meg a párt.

Bár nem az MSZP-hez mérhető gondokkal kellett szembenéznie az LMP-nek és Jobbiknak, egyik párt vezetése sem lehet maradéktalanul elégedett. A Jobbik, amely az országgyűlési választáson még 20 százalék feletti támogatást ért el, vasárnap a szavazatok 14,68 százalékát szerezte meg. Ennyi is elég volt viszont ahhoz, hogy második erővé lépjenek elő, és a radikális párt EP-listáján harmadik helyen álló, kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla is mandátumot kapjon. Ami az LMP-t illeti: a párt egészen minimális különbséggel, mindössze 295 szavazattal lépte túl az ötszázalékos küszöböt. Emiatt pedig többek szerint még kérdéses egyetlen mandátuma: a külképviseleteken leadott mintegy hatezer szavazat befolyásolhatja a végeredményt.

Annak kapcsán viszont már kevés a bizonytalanság, hogy a mandátumot elnyert képviselők mely frakciót erősítik majd az Európai Parlamentben. A Fidesz–KDNP képviselői bizonyosan az Európai Néppárt frakcióját gyarapítják majd ezután is. Az MSZP két politikusa, Szanyi Tibor és Ujhelyi István a szocialista frakciót erősíti. Hozzájuk csatlakozna a Demokratikus Koalíció két kijutója, Molnár Csaba és Niedermüller Péter. Legalábbis Molnár Csaba az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a DK már hivatalosan is benyújtotta csatlakozási kérelmét a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez, az EP balközép frakciójához.

Jávor Benedek, az Együtt–PM leendő EP-képviselője már vasárnap éjjel megerősítette, hogy a zöldek frakciójába ül majd,miként az LMP listavezetőjeként mandátumot szerzett Meszerics Tamás is. Az viszont még kérdéses, hogy a Jobbik három képviselője miként vesz majd részt az EP munkájában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.