"Az évszázad legalacsonyabb nyugdíjemelése következik 2017-ben"

A MSZP szakpolitikusa szerint a Fidesz-kormány a jövő évi költségvetésbe tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel világossá tette, hogy lemondott a legtöbb nyugdíjasról.

Korózs Lajos szerint a Fidesz-kormány nyugdíjpolitikájában csak egy dolog kiszámítható, az, hogy továbbra is kizárólag a magas jövedelmű időseket támogatja. A Fidesz eltörölte a nyugdíjak felső korlátját, így egyes nyugdíjasok jövőre akár milliós ellátást is kaphatnak, miközben több mint 900 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt, és számukra az évszázad legalacsonyabb nyugdíjemelése következik 2017-ben.

A jövő évi emelés az átlagnyugdíjaknál nem éri el az ezer forintot, a minimálnyugdíjaknál pedig egy kiló krumpli árát - hívta fel a figyelmet a szocialista politikus, aki szerint a Fidesz leszavazott minden olyan szocialista javaslatot a Parlamentben, amely nagyobb emelést biztosított volna a kisnyugdíjasoknak.

Az MSZP népjóléti bizottságának alelnöke közleményében arra reagált, hogy Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: kiszámíthatóbb és érezhetően jobb a nyugdíjasok helyzete napjainkban, mint hat évvel ezelőtt volt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.