Az észtek megtámadták az orosz győzelmet

Az észt Skinest Rail cég panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a 3-as metró szerelvényeinek felújítására kiírt tender eredménye ellen, mert szerinte minden pontban kedvezőbb volt az ajánlata a nyertes orosz Metrowagonmash társaságénál.

Az észt cég csütörtöki közleményében azt írta, hogy a panasz a BKV Zrt. jú­lius 8-án kiadott, az ajánlatok elbírálásáról szóló összegzésére vonatkozik, amely érvénytelennek nyilvánította a Skinest ajánlatát.

A BKV július 8-án hozta ki győztesnek az orosz Metrowagonmasht. A BKV akkor azt közölte, hogy az egyetlen érvényes ajánlatot adó orosz cég 219,1 millió euró­ért (69 milliárd forint) végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év. A szerződést július 20-án írják alá, az első szerelvények a szerződés hatálybalépése után 16-18 hónap múlva megérkeznek, és ha sikeresek lesznek a próbák, havonta két felújított szerelvény kerülhet forgalomba – közölte akkor a BKV.

Az észt cég csütörtöki közlése szerint ajánlatuk minden lényeges szempontból kedvezőbb a versenytársukénál, és az összes modern műszaki követelménynek megfelel. A BKV által az ajánlat érvénytelenné nyilvánításának indokaként felhozott nyolc érv mindegyike formális jellegű volt. A Skinest meg van győződve arról, hogy az illetékes magyarországi és uniós fórumok is erre a következtetésre fognak jutni – írták.

Harminchét szerelvényt újíttatnak fel
Harminchét szerelvényt újíttatnak fel
Reviczky Zsolt

Lapunk korábbi ­információi szerint két végső ajánlat érkezett a kocsifelújítási tenderre. Az eredeti orosz gyártó Metrowagonmash mellett az észt Skinest Rail nyújtott be pályázatot. Az észt járműgyártó csaknem kilencmilliárd forinttal alacsonyabb áron újította volna fel a magyar szerelvényeket. Ezzel alaposan feladta a leckét a BKV-nak, mert a bírálati szempontok közül éppen az ár volt a legfontosabb tényező. Még akkor is, ha a pályázati dokumentáció összeállításakor a kezdeti 72 százalékról 60 százalékra szállították le az árbeszámítás mértékét. Pluszpontokat lehetett kapni a rövidebb vállalási időért is, de ebben sem volt lényeges különbség a két cég ajánlata között.

Szintén előnyt jelentett a garantált élettartam, az észtek ebben is ráígértek az oroszokra. Az észtek 30 évet, az oroszok 25 évet garantáltak, de mindketten egyforma pontot kaptak. A rendkívül részletes kiírás miatt a műszaki paraméterekben kicsi volt az eltérés. De néhány részletben – energiafogyasztás, motortípus – az észtek felé hajlott a mérleg nyelve, bár ellenérvként említették a jegyzőkönyvek és a számítások hiányát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.