„Az elveszett bárány maga az emberiség”

Jézus az igazi pásztor, aki az örök dicsőségből az elesett emberiség keresésére indul, hogy a vállán vigye haza az eltévedt bárányt - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Budapesten a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.
A karácsonyi éjféli szentmisén Erdő szentbeszédében kiemelte: „Jézus értünk jött, mert az elveszett bárány maga az emberiség." „De ha elveszettek vagyunk - tette hozzá a bíboros -, akkor létezik a megtalálás, akkor nem céltalan ösvényen bolyongunk, hanem van egy otthon, ahol várnak ránk, egy otthon, ahová örömmel visz minket haza Krisztus, ha engedjük, hogy megtaláljon."

Erdő felhívta rá a figyelmet, nem véletlen, hogy Jézus születésének örömhírével az angyal nem a papokhoz és az írástudókhoz megy, hanem a pásztorokhoz, akik a nyáj mellett virrasztanak a betlehemi éjszakában.

A pásztorok nem a szent iratok tudós magyarázói - mondta a bíboros -, és aligha ismerik a Messiás eljöttével kapcsolatos számításokat. De hallgatják az éjszaka csendjét, figyelik a csillagokat: látnak és hallanak. Jóval élesebben, mint a mai emberek a városok zajában - tette hozzá. A bíboros hangsúlyozta: „A hozzánk közeledő Isten az egyszerű, elemi, alapvető dolgokra figyelő emberhez szól". A pásztorok pedig sietve adják tovább az angyaloktól kapott örömhírt: „Ma született nekünk az Üdvözítő".

Erdő utalt rá, hogy a betlehemi pásztorok alakjában megjelenik a jövendő lelkipásztorok képe is. Úgy fogalmazott: „Elmondani mindenkinek az örömhírt és dicsőíteni az Istent: ez az apostolok küldetése, ez a papok különleges hivatása, és erre indítja a Szentlélek a világi hívőket is."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.